Vágólapra másolva!
Honvéd-Szeged és Vasas-Eger szereposztásban szerdán kezdődik az elitnégyes számára a rájátszásos szakasz a férfivízilabda ob I-ben, s addig tart, amíg valamelyik fél összegyűjti a döntőt érő nyolc pontot.

A címvédő Honvéd a bajnoki alapszakasz első helyezettjeként otthonában fogadhatja a csongrádiak negyedikként zárt együttesét, míg az angyalföldi alakulat az utolsó fordulóban, péntek este Egerben aratott fölényes sikerének köszönhetően futott be másodiknak, és lehet vendéglátó a playoff első játéknapján. Amelyik gárdának előbb lesz meg az "alapozásból" hozottakkal együtt a nyolc pontja, finalista és a bajnoki aranyért játszhat, a két vesztes pedig a harmadik helyért csatázhat tovább.

A Honvéd, miután a szezonban mindkétszer legyőzte a Szegedet, 4:0-val rajtol a párviadalban, míg a másik páros 2:2-ről vág neki a rájátszásnak, azaz utóbbi duóban még nyílt a küzdelem kimenetele.

Természetesen továbbjutást, majd a bajnoki elsőség megvédését remélik a Honvéd házatáján az ob I 2005/2006-os idényétől, amint azt Kovács István, a Kőér utcaiak mestere is hangoztatta a playoff nyitánya előtt tartott hétfői sajtótájékoztatón.

A hét olimpiai bajnokkal felálló "dominósok" dolgát legfeljebb megnehezítheti a Szeged, ezt viszont meg is követeli, a harcos ellenállást alapvetően elvárja tanítványaitól Gyöngyösi András vezetőedző, aki azért hozzátette: a Honvéd az esélyesebb, nekik a harmadik helyezés elérése, vagyis tavalyi produkciójuk megismétlése lehet a fő céljuk.

A múlt évi ezüstérmes Vasas is újfent döntős akar lenni, ehhez azonban a nagyon erős riválisnak tartott Egert kell legyűrniük a piros-kékeknek, akiknek vezetőedzője, Földi László jó néven venné, ha nem öt, hanem kevesebb mérkőzés is elegendő lenne csapatának a továbbjutáshoz. Az Eger - amelyet Gerendás György vezetőedző helyett Halmos R. Péter klubigazgató képviselt - sem mondott le a fináléba kerülésről, bár a hevesiek tisztában vannak vele, hogy ehhez a Vasastól odahaza elszenvedett vereség miatt a nehezebb utat választották.

Ha nem jön össze a döntő, legalább a harmadik helyet meg akarják szerezni, ami Euroliga-szereplést jelentene számukra. Az egri pólósok azt is bejelentették: hároméves szerződést kötöttek Märcz Tamással, aki ősztől már náluk játszik. Az olimpiai bajnok és kétszeres Európa-bajnok center jelenleg Olaszországban, a Chiavari csapatában légióskodik

A rájátszás legjobbjainak meccseiről a Petőfi Rádió, s a jelen állás szerint az április 22-ei, 30-ai, illetve a döntős szakasz május 7-ei és 14-ei játéknapjának összecsapásairól a Magyar Televízió egyes csatornája élőben közvetít.

A rájátszás első fázisának programja (az 1-4. helyért):
április 12., szerda:
Domino-BHSE - Szeged-Beton VE, Kőér utca 19 ó
TEVA-VasasPlaket - Brendon-Fenstherm-ZF-Eger, Komjádi uszoda 19.30
április 15., szombat:
Szeged-Beton VE - Domino-BHSE 17 ó
Brendon-Fenstherm-ZF-Eger - TEVA-VasasPlaket 19 ó
április 22., szombat:
(ha szükséges) Domino-BHSE - Szeged-Beton VE, Kőér utca
TEVA-VasasPlaket - Brendon-Fenstherm-ZF-Eger, Komjádi uszoda 16.15

Szükség esetén a további játéknapok: április 25. és április 28.