Vágólapra másolva!
Még csak négy mérkőzést játszottak le az első osztályú baseball nemzeti bajnokságban (NB I), de már összetalálkozott a tavalyi szezon két döntőse, az Óbuda Brick Factory és a Szentendre Sleepwalkers. Az őszi hétmeccses nagydöntő izgalmas küzdelmeivel ellentétben, ezúttal simán győztek a bajnoki címvédő harmadik kerületiek.

A hatcsapatos liga nyitányaként a tavalyi ezüstérmes Szentendre Sleepwalkers előrehozott meccsen, április 8-án a vártnál nehezebben, mindössze egy ponttal győzte le a második számú nagykanizsai csapatot, a Red Ants-et.

Egy héttel később további két mérkőzést veszített el a "kis Kanizsa". Előbb a klub első csapata, a négyszeres bajnok Nagykanizsa Ants, majd a Jánossomorja Rascals bizonyult jobbnak náluk.

A tavalyi év döntőseinek szentendrei rangadóján óbudai siker született. A tartalékos Sleepwalkers ellen már a mérkőzés elején kétpontos előnyt szerzett a bajnoki címvédő Óbuda Brick Factory. Az óbudaiak fokozatosan növelték előnyüket és a hetedik inninget (játékrészt) követően 10 pontos különbségnél véget ért a találkozó, amelyen a dobók közötti különbség döntött.

A vendégek dobója, Zalabai Zsolt mindössze három ütést engedélyezett a szentendreieknek. A támadásban a Brick Factory kubai játékosa, Jorge Fernandez nyújtott kiemelkedő teljesítményt: ütött egy-egy három bázisos ütést és home run-t, összesen négy pont született az ütéseiből.

Eredmények
Szentendre Sleepwalkers - Nagykanizsa Red Ants 17-16

csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

9

pont

ütés

hiba

Nagykanizsa RA

2

0

0

5

8

0

1

0

0

16

15

6

Szentendre

2

0

2

3

6

0

0

3

1

17

21

11




Győztes dobó: Nikolits György (1-0)
Vesztes dobó: Mészáros Bence (0-1)

Nagykanizsa Ants - Nagykanizsa Red Ants 12-2

csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

9

pont

ütés

hiba

Nagykanizsa RA

0

0

1

0

0

1

0

x

x

2

8

0

Nagykanizsa A

0

0

4

0

5

3

x

x

x

12

15

0



Győztes dobó: Daróczi János (1-0)
Vesztes dobó: Mészáros Bence (0-2)

Szentendre Sleepwalkers - Óbuda Brick Factory 3-13

csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

9

pont

ütés

hiba

Óbuda

2

0

3

4

1

1

2

x

x

13

17

3

Szentendre

1

0

0

2

0

0

0

x

x

3

9

4



Győztes dobó: Zalabai Zsolt (1-0)
Vesztes dobó: Gyurcsek Péter (0-1)

Nagykanizsa Red Ants - Jánossomorja Rascals 7-23

csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

9

pont

ütés

hiba

Jánossomorja

0

4

1

2

4

8

4

x

x

23

20

2

Nagykanizsa RA

0

0

0

1

1

4

1

x

x

7

10

6



Győztes dobó: Nagy Krisztián (1-0)
Vesztes dobó: Lőcz Máté (0-1)

A bajnokság állása:

csapatmeccsgyőz.ver.%
1.Jánossomorja Rascals1101.000
2.Óbuda Brick Factory1101.000
3.Nagykanizsa Ants1101.000
4.Szentendre Sleepwalkers211.500
5.Hungarian Astros0000
6.Nagykanizsa Red Ants303.000