Vágólapra másolva!
Akár mindhárom, még versenyben lévő magyar csapat bejuthat a női kézilabda KEK, illetve EHF-kupa fináléjába, de az is előfordulhat, hogy egyformán az elődöntő lesz számukra a végállomás.

Az EHF-kupában a Ferencváros a párharca első mérkőzésén szinte végig vesztésre állt az ukrán Motor Zaporizzsja ellen, ám fergeteges hajrával 24-23-ra nyert, ami erőt adhat az idegenbeli visszavágóra. Németh András vezetőedző elmondta, a csapat felkészült a nagy csatára, ha sikerül javítani a helyzetkihasználáson, és a védekezésen, akkor meglepetést érhet el a csapat.

A szakvezető kiemelte, hogy az első összecsapáson nagyon megzavarta a játékosokat a Motor nagytermetű kapusa, erre készülendő a héten a Pestszentlőrinc-Elektromos-Rév 189 cm-es kapusa, Novák András segítette Tóth Tímeáék munkáját. A 2004/05-ös idényben a zöld-fehérek menetelése ebben a szakaszban ért véget, miután alulmaradt a későbbi győztes székesfehérvári Cornexivel szemben.

A másik ágon az utoljára tíz éve finalista Debrecen az első összecsapás első játékrészében még vezetett az előző körben a Cornexit búcsúztató horvát Podravka Koprivnica otthonában, majd a hajrát elrontva öt góllal kikapott (26-21). A visszavágóra hatalmas az érdeklődés, a drukkereknek a jegyek mellé DVSC-póló is jár, azaz a lelátó a tervek szerint piros-fehérbe öltözik majd.

"Remélhetőleg sikerül levonni a tanulságokat az első mérkőzés után! Megnéztük az ottani találkozót, láttuk, mit kell másképp tennünk támadásban. Ezeket a dolgokat építettük bele a héten a gyakorlatainkba. Nagyon bízunk benne, hogy ezek az elemek már sikerülni fognak a vasárnapi mérkőzésen. Végig jól kell védekeznünk, türelmes és pontos támadásokra van szükség, ahhoz hogy a különbség ledolgozható legyen. A Koprivnica egy nagyon érett, tapasztalt csapat, amely minden évben szerepel a nemzetközi porondon. Most egy kicsit kizökkentünk a ritmusból a bajnoki szünet miatt, de az EHF-kupa elődöntőjének visszavágója jó alkalom lehet arra, hogy visszatérjünk a jól megszokott kerékvágásba" - nyilatkozta Bíró Imre vezetőedző a klub hivatalos honlapján.

A KEK-ben a Győr szintén "hullámvasutazott". Negyven percig a norvég Larvik úgy játszott, hogy senki sem állíthatta volna meg, ám egyszerre csak a hatgólos hátrányban lévő ETO feltámadt, és 33-28-ra diadalmaskodott. A továbbjutó szinte biztosan a Buducnost Podgoricával találkozik majd, mivel a szerb-montenegrói csapat 28-24-re nyert a norvég Gjerpen Skien vendégeként.

A magyarok visszavágós programja
KEK, elődöntő, visszavágó:
Larvik HK (norvég) - Győri Graboplast ETO KC, szombat 18.20

EHF-kupa, elődöntő, visszavágó:
Motor Zaporizzsja (ukrán) - FTC, szombat, 17.00
Debrecen - Podravka Koprivnica (horvát), vasárnap 18.00 (tv.: Sport1)

(MTI) / [origo]