Vágólapra másolva!
Magabiztos játékkal győzte le a jól szervezett magyar rögbiválogatott a tisztátalanul, durván játszó vendéglátókat Szófiában. A 22-5-ös sikert követően Magyarország az első helyen áll az Európa-bajnoki selejtezőcsoportban, amelynek győztese egy osztállyal feljebb léphet. A legnagyobb rivális Örményország válogatottját szombaton, Érden fogadják a magyar rögbisek.

Szófiában barátságtalannak bizonyultak a vendéglátók, akik jellegzetesen kemény szláv játékstílusukat több durvasággal is megfejelték, és a tisztátalanságaikat a német játékvezető három kiállítással is büntette. A magyar XV-öt azonban nem sikerült sem összezavarni, sem megrémíteni, a rutinos, korábban a világ legjobbjai között szereplő román válogatottat is megjárt, azóta magyar állampolgár Suiogan Károly révén hamar vezetést szereztek a mieink. A kezdőcsapatba ezúttal csak hat játékost delegáló, sokszoros magyar bajnok Esztergomi Vitézek játékos-edzőjének célja azonnal jól vázolta az erőviszonyokat, és hamarosan újabb pontot érő akciót vezetett a magyar válogatott.

A korábban inkább az erőjátékra és a tolongásra építő csapatban a megújult, sok klubcsapat képviselőit felvonultató "háromnegyed" immár látványos, eredményes játékkal tudott előrukkolni. A bajnokaspiráns Kecskemétből delegált Hegedűs Szabolcs célja után már a jutalomgól is sikerült. A walesi "import", a három éve Magyarországon élő és a budapesti Exiles csapatát erősítő Gareth Lloyd rúgása után már 12-0 volt az állás a vendégeknek.

Rögbiben csak szusszanásnyi szünetet tartanak a félidők között, és a magyar csapat ott folytatta, ahol abbahagyta, csak a szerepeket osztotta fordítva Hegedűs és Lloyd, utóbbi szerezte a célt, és átengedte a rúgást társának, így már tetemes volt a magyar előny (0-19). A könyörtelen védekezéséről híres Lloyd ezúttal irányítóként és támadásban is brillírozott: a következő pontszerzést az ő 35 méteres büntetőgólja jelentette (0-22), amelyet követően szinte véget is ért a találkozó.

A bolgárok azért szereztek egy becsületcélt, de az eredményt ez már nem befolyásolta, a szinte példátlanul egységes és jól szervezett magyar válogatott begyűjtötte a győzelemért járó 3 pontot, és ezzel a 3B divízió tabellájának élére lépett.

A jégkoronghoz hasonló selejtezőszisztémában a közel azonos erőt képviselő csapatok csoportjából a győztes lép egy osztállyal feljebb a sorozat végén, és ennek a kilétéről nagy valószínűséggel a szombati, Érden rendezendő Magyarország - Örményország találkozó fog dönteni (a meccset rendező Bulldogok három erős, 20 év körüli játékosa lesz igazán "otthon" az összecsapáson). A "hazai" meccseit francia földön játszó, a sorozatban most debütált örmények minden játékosa a világ öt legjobb válogatottjának egyikét adó Franciaországban profiskodik, így e tekintetben mindenképpen más "ligát" képvisel a vendégcsapat, mint a kivétel nélkül amatőr játékosokat felvonultató magyar válogatott.

Ha azonban az eredményeket nézzük, a mieink javára szól, hogy egyre jobban játszanak, egyre összeszokottabb az egyre inkább a "második generációs", azaz 20-25 éves játékosokra épülő csapat, és a hosszú utazás is kihatással lehet a tétmeccseket ebben a formában korábban nem játszott örményekre, akik alaposan elpáholták Bulgáriát, de magyaroknál gyengébb Litvánia elleni, idegenbeli meccsüket bizonytalan időre elhalasztották.

A csoportból a már minden meccsét letudó Bulgária biztosan nem juthat tovább, az osztályozót jelentő második helyért (sőt akár az elsőségért) azonban még a litvánok is versenyben vannak - őket Esztergomban fogadjuk május 27-én.