Vágólapra másolva!
Szerdán eldől, hogy a címvédő Győri Graboplast ETO története során negyedszer vagy pedig a Ferencváros tizenegyedik alkalommal lesz-e bajnok a női kézilabda NB I-ben. Az aranyérem sorsáról határozó győri találkozó 17 órakor kezdődik. A vendégek csak akkor örülhetnek, ha begyűjtik a két pontot, ha ez nem sikerül nekik, az ETO 1957, 1959 és 2005 után ismét bajnok. Az FTC ezt megelőzően 1966-ban, 1968-ban, 1969-ben, 1971-ben, 1994-ben, 1995-ben, 1996-ban, 1997-ben, 2000-ben és 2002-ben végzett az élen.

Mindkét együttes fárasztó idény végén próbál meg a csúcsra jutni. A Győr szombaton a KEK-döntő első felvonásán szerepelt a szerb-montenegrói Buducnost Podgorica otthonában, és ért el reménykeltő 25-25-ös döntetlent, míg a másik zöld-fehér gárda ugyanaznap, hazai környezetben 37-36-ra nyert a horvát Podravka Koprivnica ellen az EHF-kupa-fináléjának első felvonásán.

A hazaiak ásza, Görbicz Anita szombaton ünnepelte 23. születésnapját, hétfőn kiderült, hogy ő a World Handball Magazin és a nemzetközi szövetség szavazása alapján a 2005-ös esztendő legjobb női játékosa, ezek után szerdán magyar bajnok, szombaton pedig KEK-győztes lehet.

"Nemcsak ez a hét zsúfolt, hanem az egész idény. A klubbal és a válogatottal is helyt kell állni. Most kizárólag a Ferencváros elleni összecsapással foglalkozunk, úgy érzem, nyerünk, és megvédjük a bajnoki címünket" - nyilatkozta a népszerű "Görbe".

A Ferencvárosnak az utóbbi két szezonban nem termett babér Győrben, 32-28-as, 34-25-ös és 32-29-es vereségeket tartogatott számára a kiruccanás. A fővárosiak legutóbb 2004. április 28-án nyertek vendégként mostani riválisuk ellen bajnokin. Azt megelőzően pedig még az 1996/97-es (!) szezonban.

"A játékosaimtól nem sokan várták, hogy az utolsó fordulóig harcban lesznek a bajnoki címért, és az EHF Kupában döntőt játszanak. Bízom benne, hogy ha már idáig eljutottunk, nem állunk meg, nem elégszünk meg az eddigi eredményekkel, hanem még egy hetet képesek leszünk megfelelően összpontosítani" - mondta Németh András, az FTC vezetőedzője.

Az elmúlt napokban többen felvetették, hogy észszerű lenne elhalasztani a rangadót a nemzetközi kupakötelezettségek miatt, ám erre nincs lehetőség. A magyar szövetség tájékoztatása alapján a két gárdában szereplő légiósokat otthoni elöljáróik kérésére május 22-től el kell engedni, így a kluboknak május 20-ig be kell fejezniük a szezont, márpedig a kupadöntők visszavágói éppen erre a napra esnek.

(MTI)