Társoldalunk:

Megszűnhet a dunaújvárosi jégkorongsport

2006.06.02. 17:35

A dunaújvárosi felnőtt jégkorongcsapatot működtető gazdasági társaság nem tudja tovább vállalni a költségeket, és ez azt jelentheti, hogy a következő idényben a DAC nélkül rendezik a Borsodi Liga küzdelmeit. Takács Endre, a DAC Jégkorong Kft. ügyvezetője elmondta, a taggyűlésen áttekintették a kialakult helyzetet, és ezután hozták meg a döntést, amiről a cég közleményt adott ki.

"A kft. az értékelés során megállapította, hogy a jégkorongcsapat működtetését a továbbiakban nem tudja vállalni; a működtetés olyan költségekkel jár, amit a társaság nem tud kigazdálkodni; a csapat működtetése meghaladja a tulajdonosok és a város jelenlegi szponzori körének lehetőségeit.

A fenti helyzet miatt a dunaújvárosi felnőtt jégkorongsport léte került közvetlen veszélybe, annak ellenére, hogy a tulajdonosi kör az elmúlt két évben - erején felül - jelentős anyagi áldozatokat hozott a csapat megmentéséért.

Bebizonyosodott, hogy komoly tőkeerős cégek támogatása nélkül - akikre két évvel ezelőtt, a kft. kényszerű indításakor még számítottak - a jégkorong felnőtt csapat profi szintű működtetése hosszú távon nem megoldható.

A döntést még fájdalmasabbá teszi, hogy Dunaújváros rendelkezik az ország legerősebb jégkorong utánpótlás-bázisával, s a felnőtt csapat ellehetetlenülése miatt az ő jövőjük is bizonytalanná vált. A fiatalok tehetségüket valamennyi korosztályban a magyar bajnokságon és válogatottként elért eredményeikkel bizonyították már.

Az elmúlt két év működésének kedvezőtlen tapasztalatai kényszerítették ki a tulajdonosi körtől a fenti súlyos döntést, amit sajnálattal, de meg kellett hozniuk.

A taggyűlés egyhangúan úgy döntött, hogy ezen közleményen túl egyéb nyilatkozatokat az ügyben nem kíván tenni."

Takács mindenesetre megjegyezte: a jelen helyzetből csak akkor van kiút, ha gyorsan sikerülne egy tőkeerős céget találni, amely áldozna a csapatra, ám az is gond, hogy az utóbbi hetekben több meghatározó játékos is eligazolt. Vas Márton és Szélig Viktor Franciaországban, a Besanconnál folytatja pályafutását, Tokaji Viktor és Benk András Svédországba, az első osztályú Huddinge együtteséhez távozik. Erdősi Péter minden valószínűség szerint felhagy a jégkoronggal, míg Papp Viktor az Újpest gárdájában kezdheti a nyári felkészülést.

Kovács Zoltán, a magyar szövetség főtitkára elmondta, nagyon sajnálja, hogy idáig jutott az elmúlt évtizedben szép sikereket elért együttes. A kialakult helyzetben az MJSZ is lépni próbál. A legújabb terv szerint a magyar juniorválogatott - amelynek gerincét éppen a dunaferres fiatalok adják - dunaújvárosi székhellyel indulna a Borsodi Ligában. Az a kérdés, hogy a többi klub miként viszonyul ehhez, és hajlandó-e lemondani tehetségeikről.

"Erre kötelezni senkit nem tudunk. Az, hogy egy korosztályos válogatott önálló csapatként nemzeti bajnokságban indul, számos példa akad" - tette hozzá Kovács.

(MTI) / [origo]

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK