Társoldalunk:

Az amerikaiakkal gyakorolnak pólósaink

2006.06.07. 16:32

A hét első felében közös gyakorlásokon vesz részt, majd pénteken és szombaton barátságos mérkőzést is vív egymással az Egyesült Államok és Magyarország férfivízilabda-válogatottja a Hajós-uszodában.

A Margitszigeten már kedden is közös edzést tartott a két gárda, a hétfőn érkezett vendégek és Kemény Dénes legényei elsősorban az emberhátrányos szituációkat, illetve az emberelőnyös játékot sulykolták, hogy aztán pénteken (16.30), Hódmezővásárhelyen, majd szombaton (16.05, m1) a Hajós régi, nyitott 50-es medencéjében szálljanak vízbe felkészülési meccsen egymás ellen.

A gyakorlás - akárcsak a múltheti, szlovákokkal játszott két mérkőzés - azt a célt szolgálja, hogy minél jobb formában levő és a lehető leghatékonyabb összetételű magyar válogatott indulhasson hazai medencében a jövő kedden kezdődő és vasárnapig tartó Világkupán.

Kemény Dénes szövetségi kapitány az amerikaiakkal vívandó összecsapások tapasztalatai alapján véglegesíti, hogy jelenlegi bő keretéből mely 13 játékosának szavaz bizalmat a margitszigeti Vk-ra, amelyen Kásás Tamáséknak az A csoportban az olasz, a görög és a román válogatott lesz az ellenfele. A B betűjelű négyesben a szerb-montenegrói, a horvát, az orosz és a spanyol együttes kapott helyet.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK