Vágólapra másolva!
A Margitszigeten megrendezésre kerülő Világkupa A-csoportjának harmadik mérkőzésén fölényes sikert aratott a magyar férfivízilabda-válogatott a románok ellen, így csoportelsőként jutott be a szombati elődöntőbe.

Eredmény, Világkupa, A csoport:
Magyarország - Románia 14-6 (5-4, 3-1, 3-0, 3-1)
Hajós Alfréd-uszoda, 3000 néző
gól: Madaras 3, Kásás 3, dr. Kiss Gergely 2, Biros 2, Kiss Cs. 1, Fodor 1, Molnár 1, Szívós 1, illetve Iosep 4, Radu 2.

A kezdéskor a román együttes kapta el jobban a fonalat, és így pár perc játék után már kétgólos előnyre tett szert. Ezt követően egyre inkább magára talált a magyar gárda, aminek eredményeként nem csak kiegyenlített, de Kiss Gergely szép emelésével a vezetést is sikerült átvennie. Ezután eredményesek voltak ugyan a vendégek, de Madaras találatával maradt az előny Kásáséknál (5-4).

A folytatásban Radu bombájával ismét egyenlő volt az állás, majd mindkét oldalon kihagyott helyzetek sokasága után Kásás szerezte meg az előnyt csapatának. A koncentrált védekezéssel nem tudtak mit kezdeni a románok, ellenben lefordulások után rendre veszélyes akciókat vezettek Fodorék, így Szívós majd Kásás találatával már három góllal vezetett Kemény Dénes együttese (8-5).

A szünet után egy szép befordulást követően Molnár Tamás volt eredményes, majd ezt követően lélekben már feladta az ellenfél, hogy komolyan meg tudja szorítani a magyar válogatottat. A gól után kicsit visszaesett a találkozó irama, de a hajrában újra megrázták magukat a fiúk, így Fodor és Biros lövésével tovább nőtt a megszerzett előny (11-5).

Az utolsó nyolc percben az ekkor már Jászberényivel a kapuban játszó magyarok könnyed játékot mutattak be, amibe az is belefért, hogy a csapatkapitány, Kásás Tamás büntetőt hibázott. A vendégek ugyan hosszú idő után bevették a magyar kaput, de a végeredményt Kiss Csaba állította be egy szép lövéssel (14-6).

Győzelmével a magyar válogatott megszerezte az első helyet az A csoportban, így a pénteki szabadnap után szombaton elődöntőt játszhat.

További eredmények, A csoport:
Olaszország - Görögország 7-5 (1-1, 1-3, 4-1, 1-0)

Az A csoport végeredménye:
1. MAGYARORSZÁG 6 pont
2. Olaszország 4
3. Románia 2
4. Görögország 0

B csoport:
Spanyolország - Oroszország 10-6 (3-1, 2-2, 2-1, 3-2)
Szerbia-Montenegró - Horvátország 9-8 (3-1, 0-2, 4-2, 2-3

A B csoport végeredménye:
1. Szerbia és Montenegró 6
2. Spanyolország 3 (24-21)
3. Horvátország 3 (28-26)
4. Oroszország 0 - a második helyet az egymás elleni döntetlen miatt a jobb gólkülönség döntötte el a spanyolok javára

Mobilpress