Vágólapra másolva!
Hétfőtől többnyire napi két edzéssel hol a Hajós, hol a Komjádi uszodában készül a világbajnoki címvédő nőivízilabda-válogatott az augusztusi, kínai Világkupára.

Az egy hónap múlva kezdődő tiencsingi torna előtt Szilágyi Péter szövetségi kapitány 16 fősre szűkítette keretét, amelyben a 2006-os bajnok Honvédből öten, a címétől megfosztott, idén ezüstérmes Dunaújvárosból négyen kaptak helyet, egy-egy játékos képviseli az Egert, a Szentest és az OSC-t, míg az olaszországi idegenlégiósok részlegét négyen alkotják.

A tréningfolyamot 19-től 27-ig balatonfüredi edzőtáborozás szakítja meg, amelyet Stieber Mercedesék az első öt napban az Egyesült Államok válogatottjával közösen tartanak úgy, hogy július 21-én és 23-án este hivatalos mérkőzést is vív a két gárda.

A Világkupa-felkészülésben résztvevő magyar együttes tagjai:
Horváth Patrícia, Pelle Anikó, Takács Orsolya, Tomaskovics Eszter, Valkay Ágnes (mind Domino-BHSE-Polo SC), Benkő Tímea, Brávik Henrietta , Brávik Fruzsina, Primász Ágnes (mind Dunaújvárosi Főiskola -ELCO), Szabolcsi Dóra (Egri VK), Tóth Andrea (Hungerit-TOPCOP-Szentesi VK), Zantleitner Krisztina (OSC-Cemolog), Bujka Barbara (Catania), Drávucz Rita, Stieber Mercedes (mindkettő Fiorentina), Tóth Andrea (Volturno)