Vágólapra másolva!
Ezüstérmet nyert a magyar U20-as nőikosárlabda-válogatott a soproni Európa-bajnokságon, miután a fináléban alulmaradt Oroszországgal szemben.

Székely Norbert együttese kedden, a középdöntő első fordulójában 82-55-re kapott ki döntőbeli ellenfelétől. A korosztályos válogatott eddigi legjobb eredménye bronzérem volt 2004-ben a pozsonyi Eb-n, majd tavaly a tunéziai U19-es vb-n a nyolcadik helyen végzett. A jövő nyári, Guatemalában rendezendő vb-re már azzal kvalifikálta magát a magyar csapat, hogy bejutott a legjobb négy közé.

Eredmény, döntő:
Oroszország - Magyarország 77-68 (13-13, 19-18, 23-10, 22-27)
a legjobb magyar dobók:
Somogyi A. 19, Köllő 13, Vincze 12, Honti 12

A magyarok az első két negyedben egyenrangú ellenfelei voltak a jelentős magassági és fizikai fölényben lévő oroszoknak. A harmadik játékrészben egy rövid hullámvölgyet kihasznált az ellenfél, ekkor több mint tízpontos előnyre tett szert, a magyarok a hajrában már csak csökkenteni tudták a különbséget.

Székely Norbert, a magyar válogatott szakvezetője: "Hősiesen küzdöttek a lányok, nagyon elégedett vagyok az Eb-n nyújtott teljesítményükkel, erőn felüli eredményt értek el. Szeretném mindenkiben tudatosítani, hogy nem elvesztettük a döntőt, hanem nyertünk egy ezüstérmet, amit fantasztikus eredménynek tartok."

A torna végeredménye: 1. Oroszország 2. MAGYARORSZÁG 3. Franciaország 4. Spanyolország 5. Belgium 6. Németország 7. Bulgária 8. Görögország 9. Olaszország 10. Csehország 11. Törökország 12. Lettország 13. Ukrajna 14. Izrael 15. Lengyelország 16. Finnország