Vágólapra másolva!
Az MKB Veszprém többek között a tavalyi döntős spanyol Portland San Antonióval, a Pick Szeged pedig a címvédő, szintén spanyol Ciudad Real együttesével került azonos csoportba a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában.

A legutóbbi sorozat elődöntőjében éppen a Portlanddel szemben alulmaradt veszprémi együttes az A jelű négyesben még a szlovák Povazska Bystrica és a boszniai Boszna Szarajevo együttesével játszik majd.

"Jó lenne a csoportból az első helyen továbbjutni, mert tulajdonképpen ennek a körnek ez a lényege. Ismerve az ellenfeleket kijelenthetem, minden a spanyolok elleni két mérkőzésen dől el. A szlovák és a bosnyák ellenfelet egyaránt kötelező kétszer legyőzni. Arra most nem mernék tippelni, hogy mennyi az esélyünk a Portland ellen" - nyilatkozta Hajnal Csaba, a veszprémi klub elnöke.

A szegediek a nagyon erős spanyol rivális mellett a svájci Schaffhausen, valamint a KRAS Volendam (holland)-Breszt Meskovo (fehérorosz) selejtező párharc győztesével kerültek össze a B csoportban.

"A sorsolásnál hoztuk a szokásos formánkat, hiszen mint az elmúlt években mindig, megint találkozunk az aktuális címvédővel, amely ezúttal a Ciudad Real. Nem lebecsülve a másik két ellenfelet azt mondhatom, hogy őket mindenképpen meg kell előznünk a csoportban. A spanyoloknak van a legnagyobb sanszuk az első hely megszerzésére, de természetesen azon leszünk, hogy megnehezítsük a dolgukat" - értékelt a sorsolás után Lele Ambrus, a szegediek sportigazgatója.

A nyolc kvartettből az elő két helyezett jut tovább a nyolcaddöntőbe, a harmadikok pedig átkerülnek a KEK nyolcaddöntőjébe. A játéknapok: szeptember 30/október 1., október 7/8., 14/15., 21/22., november 4/5. és 11/12.

A férfi BL csoportjai:
A csoport:
Portland San Antonio (spanyol), MKB VESZPRÉM, Povazska Bystrica (szlovák), Boszna Szarajevo (bosznia-hercegovinai)

B csoport:
Ciudad Real (spanyol), PICK SZEGED, Schaffhausen (svájci), KRAS Volendam (holland)-Breszt Meskovo (fehérorosz) párharc győztese

C csoport:
Kolding (dán), Chambery (francia), Wisla Plock (lengyel), Milli Piyango Ankara (török)-Crvena zvezda (szerb) párharc győztese

D csoport:
RK Zagreb (horvát), Flensburg-Handewitt (német), Csehovszki Medvegyi (orosz), Metalurg Szkopje (macedón)-ABC Braga (portugál) győztese

E csoport:
THW Kiel (német), GOG Svendborg (dán), Banik Karvina (cseh), Constanta (román)-Conversano (olasz) párharc győztese

F csoport: Celje Pivovarna Lasko (szlovén), Gummersbach (német), FRAM Reykjavik (izlandi), Berchem (luxemburgi)-Sandefjord (norvég) párharc győztese

G csoport: Barcelona (spanyol), Hammarby (svéd), RK Gold Club (szlovén), Panelliniosz Athén (görög)-Sztrovolosz Nicosia (ciprusi) párharc győztese

H csoport: Montpellier (francia), Valladolid (spanyol), Portovik Juzsnyij (ukrán), A1 Bregenz HB (osztrák)- Viking Malt Panevezys (litván) párharc győztese