Vágólapra másolva!
Három góllal kikapott az ausztráloktól, de csoportharmadikként még így is továbbjutott a középdöntőbe a magyar nőivízilabda-válogatott a Kínában zajló Világkupán.

Eredmény:
Ausztrália - Magyarország 9-6 (4-1, 2-2, 2-1, 1-2)
a magyar góldobók: Pelle 3, Tomaskovics, Stieber, Zantleitner 1-1

A B betűjelű négyesben az első két játéknapon kétszer is nyerni tudó ausztrálok és a Világkupa-címvédő, tavaly világbajnok - a tiencsini tornán egy győzelemmel (10-9 a kanadaiak ellen) és egy vereséggel (7-8 az olaszokkal szemben) álló - magyarok összecsapását a távoli földrész reprezentánsai kezdték jobban, Pelle Anikó még egyenlített ugyan, de a rivális 4-1-re elhúzott. A folytatásban igyekezett, de nem tudott felzárkózni Szilágyi Péter csapata, 5-2, 7-3, 8-4 volt az állás "oda". A zárónegyedben Zantleitner Krisztina találata után, 5-8-nál adódott utoljára lehetőség közelebb férkőzni az ausztrálokhoz, de ez sem jött össze, Pelle harmadik góljával már csak a 9-6-os vereséget foglalta "gyászkeretbe".

A vereség azt jelenti, hogy a kvartettben mindhárom mérkőzését megnyerve Ausztrália végzett az élen, ennél fogva - akárcsak a másik négyesben ugyancsak százszázalékos teljesítménnyel első Egyesült Államok - "helyből" az elődöntőbe jutott, s pihenőnap vár rá. Magyarország csoportharmadikként a másik négyes másodikjával, Oroszországgal találkozik péntek délután, Olaszország pedig Görögországgal csatázik. A két győztes csatlakozik a csoportelsőkhöz az elődöntős társaság további tagjaként, míg a két vesztes a Világkupa ötödik helyéért szállhat vízbe. A csoportutolsók - a házigazda Kína és Görögország - meccse a hetedik helyről dönt.

Szilágyi Péter szövetségi kapitány a csütörtöki találkozó után okkal lehetett szomorú, az ürömbe annyi vegyülhetett örömként a továbbjutás mellett, hogy a hat közé kerüléssel a magyar válogatott kvalifikálta magát a 2007-es, melbourne-i világbajnokságra. Az igazi azonban az lenne, ha pénteken a legjobb négy közé tudná verekedni magát a gárda.