Vágólapra másolva!
Hazai környezetben második helyen végzett a Cornexi-Alcoa-HSB Holding nőikézilabda-csapata. A fehérvári együttes a TERSZOL Skandináv Nyár elnevezésű négyes tornán csupán a dán Aarhust nem tudta megelőzni. Abban azonban élen jár, hogy játékosa, Tápai Szabina egy biotermékcsalád reklámarca lett, azaz a televíziók és a boltok polcairól is a csinos kézilabdázó portréja tekinthet vissza ránk.

"Nagyon jól dolgozik a csapat és az azt körülvevő stáb, gondolok itt szűk segítőtársaimra, Siti Beára és Sugár Tímeára, a sajtósainkra és a klubvezetőkre. A bajnokság kezdetére olyannak kell lennie a csapatnak, mint egy tökéletesen működő gépezet, a finomításokon folyamatosan dolgozunk, és úgy érzem, így a felkészülésünk is a helyén van" - nyilatkozta Szabó Edina vezetőedző.

Szrnka Hortenzia három Bundesligában töltött év után tért vissza Magyarországra, ahol a Fehérvárt választotta.

"Négy magyar ajánlatom is volt, de az ország keleti részébe nem szerettem volna menni. Szombathelyen tanulok, Érden élek, így számomra tökéletesen megfelelt a Cornexi ajánlata. Nagyon jó barátságban vagyok Sugár Tímeával, ő is győzködött, végül ezért választottam a Fehérvárt" - nyilatkozta a 41-szeres válogatott játékos, aki két idényt húzott le Frankfurtban, tavaly pedig a Nürnberg színeiben szerepelt. Szrnka elmondta, valószínűleg nem szerződik már többet külföldre, elege volt a légióséletből.

A TERSZOL Skandináv Nyár eredményei:
SK Aarhus - Vasas Invitel 28-23 (12-12)
Vasas Invitel - Levanger HK 36-29 (19-13)
Cornexi-Alcoa-HSB Holding - SK Aarhus 30-32 (16-13)
Levanger HK - SK Aarhus 32-26 (16-12)
Cornexi-Alcoa-HSB Holding - Vasas Invitel 30-21 (14-11)
Cornexi-Alcoa-HSB Holding - Levanger HK 27-24 (16-11)

A TERSZOL Skandináv Nyár végeredménye:
1. Aarhus 4 pont
2. Cornexi 4
3. Vasas 2
4. Levanger 2.
Egyenlő pontszámnál az egymás elleni eredmény döntött.

A torna legjobb kapusa: Fekete Csilla (Cornexi-Alcoa-HSB Holding)
A torna gólkirálynője: Szrnka Hortenzia (Cornexi-Alcoa-HSB Holding) 20 góllal, megelőzve a 17 gólos Tóth Máriát (SK Aarhus)


Forrás: [origo]
Forrás: [origo]


"Nagyon örülök, hogy csapatunkra, és személy szerint rám esett a választás. A csapatnál a sport mellett nagy hangsúlyt fektetünk a táplálkozásra, hogy teljes és egészséges életet élhessünk, hogy sokkal jobb formában tarthassuk magunkat, és ezzel jobb eredményeket érjünk el" - nyilatkozta Tápai Szabina együttműködéséről.

A cég nem titkolt szándéka, hogy kihasználva a kézilabdázó élsportolói mivoltát, életmódját és egyéniségét, hitelesen tudja a vásárlók felé közvetíteni a termékek értékeit.