Vágólapra másolva!
A címvédő Alba Volán-Fevita gond nélkül nyert a városi rivális - főleg junior korú játékosokból álló - Fehérvári Titánok ellen a jégkorong Borsodi Liga 2006/07-es idényének nyitómérkőzésén.

Jégkorong, Borsodi Liga, 1. forduló
Alba Volán-FeVita - Székesfehérvári Titánok 18-0 (7-0, 5-0, 6-0)
Székesfehérvár, 500 néző
vezette: Árkovics, Faros, Wolf
gól: Palovcik 3, Ocskay, Ennaffati, Stastny, Vaszjunyin 2-2, Csibi, Rehák, Palkovics, Simon, Gröschl, Holeczy, Kovács Cs. 1-1,

Történelmi jelentőségű volt a jégkorong Borsodi Liga első találkozója, hiszen még nem fordult elő, hogy Magyarországon egy városnak két első osztályú csapata szerepelt volna az élvonalban. Az Alba Volán a junior együttesét indította az első osztályban azzal a céllal, hogy a játékosok szokják az első vonal légkörét, és minél több tapasztalatot szerezzenek.

Ennél több öröm ezúttal nem jutott a vendégeknek, mivel az első húsz percben csak egyszer sikerült átlépniük a félpályát, de Budai kapujára ekkor sem jelentettek veszélyt. A hazaiak ezzel szemben sorra eredményesek voltak, akár kétszámjegyű is lehetett volna az első harmad végeredménye.

A folytatásban sem változott sokat a játék képe, a Volán játékosai tetszés szerint érték el újabb találataikat. A Titánok ebben a húsz percben már többször is eljutottak a hazai kapuig, de igazán veszélyes helyzetet továbbra sem tudtak kialakítani. Ocskayék ekkor már inkább egy-egy taktikai elem gyakorlására fektették a hangsúlyt, ennek ellenére magabiztos előnnyel zárták a harmadot.

Az utolsó felvonást már félgőzzel játszották Palkovicsék, ám így is hat gólt tudtak ütni a kapust cserélő vendégek ellen, és minden erőlködés nélkül gyűjtötték be a bajnoki pontokat az új bajnoki idény nyitómérkőzésén.

(Mobilpress)