Vágólapra másolva!
Ha minden jól megy, hónap vége felé már ismét kapu elé állhat Herr Orsolya, a Győri Audi ETO KC válogatott kézilabdakapusa. A címvédő együttes legfrissebb híreiről Vanyus Attila klubelnök a hagyományos csütörtöki sajtóreggelin számolt be.

A hétvégi, Kiskunhalas elleni idegenbeli összecsapáson már pályára léphet a Kaproncán megsérült Vérten Orsolya és valószínűleg Ana Djokic is. A román válogatott beállós Ana-Maria Somoi (lánykori nevén Lazer) egy öthetes porcképző injekciókúrán esett át, de csütörtök reggel már elkezdhette a teljes értékű munkát.

Az előző szezon hajrájában térdszalag-szakadást szenvedő Herr Orsolya is elkezdte a "kapusiskolát", de háló elé nagyjából két hét múlva állhat először edzésen.

Vanyus Attila elmondta még, hogy az év mögöttünk lévő 8 hónapjában az országos televízióknak (a Magyar Televízió és a Sport TV) 64 kézilabda-témájú adása volt. Az ismétlésekkel együtt mintegy 130 alkalommal ment kézilabda a különböző csatornákon, ezeket pedig több mint 40 millióan nézték meg. A kimutatások alapján soha nem volt még ennyire népszerű a sportág hazánkban.