Vágólapra másolva!
A Fővárosi Bíróság végzése értelmében a május 29-én megválasztott Németh László a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöke.

Az FB kifejti, hogy a Fővárosi Ítélőtábla szeptember végén hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság döntését, és azt a változásbejegyzési kérelem tárgyában való határozat hozatalára utasította. Ez most azt tartalmazza, hogy a szervezetet eddig vezető Bartha Ferenc nyári lemondásával képviseleti joga megszűnt, az új képviselő pedig Németh László.

Az ügy előzményeként az MKOSZ májusi tisztújító közgyűlésen Németh László mellé még aznap négy elnökségi tagot választott meg a testület. A grémium azonban nem tudta elkezdeni az érdemi munkát, mert nem sokkal később a korábbi vezetők közül Nyíri Dezső elnökségi tag - törvénysértésre hivatkozva - beadványban támadta meg a határozatot.

A Fővárosi Bíróság a jogvita miatt június elején felfüggesztette az eljárást az új elnökség bejegyzéséről, és a "régi" testület vette vissza a hatalmat. Németh László ezután fellebbezést nyújtott be a Fővárosi Ítélőtáblához. Az FB mostani végzését 15 napon belül lehet megfellebbezni.

Az MKOSZ múlt hétfőn eredménytelen küldöttgyűlést tartott: a szükséges alapszabály-módosításhoz kétharmados többség kellett volna, ez azonban nem jött össze.

(MTI)