Vágólapra másolva!
Hatgólos előnyt szerzett a Budapest Bank-FTC a vendég román Rulmentul Brasov ellen a nőikézilabda Bajnokok Ligájában, a 16 közé jutásért rendezett első mérkőzésen. A Cornexi-Alcoa-HSB Holding bejutott a KEK nyolcaddöntőjébe, miután második izlandi mérkőzésén 22-22-re végzett.

Női BL, a 16 közé jutásért, 1. mérkőzés:
Budapest Bank-FTC - Rulmentul Brasov (román) 30-24 (14-9)
Kőbányai út, 1200 néző
vezette: Hansen, Pettersen (norvégok)
gól: Uhrakova 8/2, Szucsánszky 6/3, Kirsner 4, Mravikova 4, Zácsik 4, Tóth T. 4, Németh H. 4, illetve Raceala 4/1, Neagu 4/1, Spiridon 4, Yilmaz 4, Avadani 3, Mukhina 1, Zavragiu 1, Mikulae 1,
büntetők: 8/5 illetve 3/2
kiállítások: 4 perc illetve 14 perc

Megilletődötten kezdett az FTC, és csak az 5. percben talált be először, majd gyorsan fordított, 0-1 után viszont a brassóiak több mint tíz percen keresztül nem voltak eredményesek (5-1). A különbség ezt követően állandósult, majd a szünet előtti hajrában, amikor emberelőnyben játszott az amúgy remekül védekező hazai csapat, az előny tovább nőtt.

A második félidő elején a Ferencváros óriási iramot diktált, aminek következtében a román gárda rengeteget hibázott, és a 40. percben már 21-11 volt az állás. A Brassó nem adta fel, és gyorsan triplázott, Németh András vezetőedző pedig időt kért. Uhrakova - remek helyzetfelismeréssel - saját hatosvonala elől dobott gólt. Fokozatosan csökkent a különbség, az addig gyengén játszó románok erőre kaptak, és a végén szorossá tették a csatát.

A pokolian nehéznek ígérkező visszavágót jövő vasárnap 18 órakor rendezik Brassóban.

Mobilpress