Vágólapra másolva!
Lemondott a férfikosárlabda-válogatott kapitányi posztjáról Meszlényi Róbert, aki  2005. áprilisa óta irányította a nemzeti csapat szakmai munkáját.

Az Univer KSE vezetőedzőjének irányításával tizenkét tétmérkőzést játszott, s ebből hatot nyert meg a válogatott, amely közvetlenül nem tudta kiharcolni az Európa-bajnoki részvételt, így pótselejtezőt játszik az Eb utolsó kiadó helyéért.

Meszlényi indoklása szerint két ok vezetett ahhoz, hogy kezdeményezze 2007. szeptember 30-ig érvényes szerződése felbontását. Az egyik: fokozottan érezte a válogatott munkája kapcsán a szövetség vezetőségében kialakult kínos helyzet hatását. Úgy érzi, nagyon kevés szakmai és szervezeti támogatást kapott az MKOSZ vezetőitől, ami a játékosok mentalitásán, a csapat munkáján is egyértelműen érezhető volt.

A másik ok: mivel új vezetőség áll az MKOSZ élén, Meszlényi szerint annak tagjai minden bizonnyal szeretnék megválasztani azokat a szakembereket, akikkel együtt kívánnak dolgozni. A távozó kapitány úgy véli, az új szakvezetőnek így lesz ideje felkészülni a jövő nyáron esedékes mérkőzésekre.

Meszlényi Róbert telefonon közölte a döntését dr. Németh László elnökkel, akinek ígéretet tett: ha a szövetség vezetősége, vagy az új kapitány igényli, a későbbiek során is segíti majd a válogatott munkáját.

A magyar válogatott jövő augusztusban Bosznia-Hercegovina és Bulgária ellen játszik Eb-pótselejtezőt. Sikere esetén a másik két pótselejtezős csoport győzteseivel találkozna az Európa-bajnoki részvételért.