Vágólapra másolva!
Szerbia nőikézilabda-válogatottja megkezdte a felkészülést a december 7. és 17. között sorra kerülő Európa-bajnokságra, melynek Svédország ad otthont. A Sandra Kolakovic szövetségi kapitány által kijelölt csapat valamennyi tagja még nem jelent meg a belgrádi összejövetelen, de, ha minden a tervek szerint halad, akkor november 20-ig, vagyis hétfőig teljes lesz a létszám.

Még mindig nem tudni, hogy a dán Slagelse két játékosa, Katarina Bulatovic és Bojana Petrovic, valamint a podgoricai Buducnost tagja, Ana Radovic csatlakozik-e majd a csapathoz, vagy a válogatott kénytelen lesz nélkülük utazni Svédországba.

"Aki nem akar a válogatottban játszani, nem kell, hogy jöjjön. Nekem csak olyan játékosok kellenek, akik szívvel-lélekkel küzdenek a csapatért. Akik lemondják a válogatottságot, később, mikor rájönnek, milyen jó a csapaton belüli hangulat és milyen jól készülünk az Eb-re, bánni fogják, hogy nem voltak velünk. Mindenki szeretné, hogy Bojana Petrovic, a világ legjobb játékosa is erősítse a csapatunkat, mert vele sokkal erősebbek vagyunk, s, ha ő is az együttesben lenne, sokkal könnyebben tudnánk jó eredményt elérni. De a válogatott teljesítménye nemcsak egy játékostól függ, s, attól, hogy ő nem lesz velünk, a válogatott nem fog megszűnni" - mondta Kolakovic a Vajdasagma.info-nak..

A szövetségi kapitány szerint, az eddigi eredmények alapján Szerbia nem számít egyik mérkőzés főesélyesének sem.

"Igaz, hogy a selejtezők során legyőztük Romániát, de az egy másik csapat volt, most teljesen más a mese" - fejezte be Kolakovic.

A felkészülés során a szerb válogatott négy edzőmérkőzést játszik majd, ám egyelőre csak az biztos, hogy november 22-én Eszéken Horvátország lesz az ellenfél. Mint ismeretes, Szerbia válogatottja az A csoportban kapott helyet, ahol Ausztria, Magyarország és Macedónia lesz az ellenfele.