Vágólapra másolva!
Két győzelem után a csoport leggyengébb tagja, Szerbia ellen lép pályára vasárnap a magyar nőikézilabda-válogatott. A találkozónak a presztízsen kívül különösebb tétje már nem lesz, hiszen az eldőlt, hogy a csapat csoportgyőztesként, négy ponttal várhatja a kedden kezdődő középdöntőszakaszt.

A csapat szombaton megismerkedett Skövde városával, majd edzett egyet, hogy vasárnap ismét pályára léphesse, ezúttal Szerbia ellen. "Tudtuk, hogy Ausztriánál és Macedóniánál jobbak vagyunk. Annak különösen örülök, hogy tulajdonképp mindenki jól játszott, nem volt kifejezetten gyenge teljesítmény. Persze több hibát is láttam a játékban" - nyilatkozta Németh András szövetségi kapitány a handball.hu-nak.

A szakvezető elmondta, Pálingeren kívül nincs olyan játékos, aki ne pihent volna eleget, úgyhogy továbbra is mindenki lehetőséget kap Szerbia ellen is.

A szerbek először vesznek részt az önálló államként világversenyen, a világpolitikai helyzet (Montenegró függetlenné válása), a sérülések és a sok visszalépés miatt eléggé tartalékos válogatott érkezett Svédországba. Ha a magyarokon múlik, akkor nyeretlenül, pont nélkül távoznak.

Értelemszerű, hogy Magyarország még nem játszhatott az önálló szerb válogatottal, Jugoszlávia, illetve Szerbia-Montenegró ellen azonban 73 meccset is vívhattak a lányok. A mérleg: 31 győzelem, 11 döntetlen, 31 vereség.

A két válogatott legutóbb 2002. december 15-én Dániában, Aarhusban találkozott egymással, az Európa-bajnokság 5. helyéért vívott összecsapáson négy góllal, 43-39-re nyert a magyar gárda.

Forrás: handballphotos.com

Forrás: handballphotos.com

Az Eb-hez kapcsolódó hír, hogy négy válogatott is csak a szombati szünnapon nevezte meg 16. játékosát. Így a franciákhoz Raphaelle Tervel (Bera Bera), a dánokhoz Trine Troelsen (Viborg), a németekhez Sabine Englert (Bayer Leverkusen), a svédekhez pedig Petra Skogsberg (Skövde HF) csatlakozott.

1.

Magyarország220072-45

4

2.

Macedónia210147-53

2

3.

Ausztria210155-69

2

4.

Szerbia200250-57

0


a B csoport állása:
az A csoport állása:

1.

Norvégia220075-41

4

2.

Németország220061-50

4

3.

Lengyelország200241-62

0

4.

Szlovénia200250-74

0

a C csoport állása:

1.

Oroszország220057-37

4

2.

Horvátország210146-50

2

3.

Svédország210137-48

2

4.

Ukrajna200241-46

0

a D csoport állása:

1.

Spanyolország220054-40

4

2.

Dánia210150-47

2

3.

Franciaország210148-48

2

4.

Hollandia200239-56

0