Társoldalunk:

Az 5. hely és a vb-részvétel a tét a nőikézi-Eb-n

2006.12.16. 9:05

A két vereséggel és egy győzelemmel teljesített középdöntőt követően pénteken délben Stockholmba utazott a magyar női kézilabda-válogatott, amely szombaton a házigazdák ellen lép pályára a svédországi Európa-bajnokság ötödik helyéért. A kontinenstorna előtt az első ötbe kerülést tűzte ki célul az együttes elé a szakvezetés, ez pedig egy győzelemmel teljesíthető - az elődöntő elszalasztása miatt azonban mégis csalódottság érezhető a csapaton belül.

Ez érthető, hiszen a négy közé jutás reálisnak tűnt a középdöntők előtt, ugyanis az addig százszázalékos magyar gárdának elég lett volna az első két találkozóját, a németek és a lengyelek ellenit megnyerni. Kedden azonban érthetetlenül rossz játékkal sima vereséget szenvedtek Pálingerék a legyőzhetőnek tartott németektől, ami eldöntötte a továbbjutás kérdését, hiszen ezt követően már csak matematikai esély maradt az érmes csatározásokra, az esély pedig a norvégok elleni bukás után - a papírformának megfelelően - végleg el is szállt.

Búslakodni ugyanakkor nincs idő, hiszen a másik ág kissé kuszává sikeredett végjátékának köszönhetően a vártnál lényegesen nagyobb tétje lett a szombat déli magyar-svéd összecsapásnak:

"Éppen ezt mondtam a lányoknak a norvég meccset követően. Nem ért véget az Eb, mindent meg kell tennünk a házigazda legyőzéséért, hiszen akkor kvalifikáljuk magunkat a jövő évi világbajnokságra. Nem kellene selejtezni, az a két hét plusz pihenő, amit ez jelent, nagyon sokat érne mindnyájuknak" - elemezte a helyzetet Németh András szövetségi kapitány.

A vb-re a kiírás alapján ugyan csak az Eb első háromja szerez indulási jogot, ám, mivel a házigazda francia és a címvédő orosz válogatott is elődöntőbe jutott Svédországban, így még a torna ötödikje is kvalifikálja magát.

Forrás: MTI

Edzés Stockholmban

Svédország ellen eddig 18 alkalommal csapott össze a magyar válogatott, s 12 győzelem, illetve 4 döntetlen mellett mindössze kétszer szenvedett vereséget. Európa-bajnokságon eddig mindössze egyszer futottak össze a felek, az 1996-os dániai kontinensviadalon a csoportmérkőzéseken a svédek győztek 31-26-ra. Utoljára 2004. nyarán, Nyíradonyban volt "randevú", amely akkor 32-25-ös magyar sikerrel zárult.

(MTI) / [origo]

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK