Vágólapra másolva!
Január 7-én kezdetét vette a 2007-es magyar gyeplabda terembajnokság. Az első forduló nem lehetett teljes, ugyanis a bajnokság egyik nagy esélyese, a C csoportos BEK-re készülő Rosco HC egy müncheni teremtornán vendégszerepelt. Így a Rosco nélkül csak öt mérkőzésre kerülhetett sor.

A minden tekintetben otthon játszó Építők első csapata kezdte meg a fordulót az Olcote-Pedagógus gárdája ellen. A hazai együttes rendkívül jól és magabiztosan kezdett, már az első félidőben tetemes, hatgólos előnyre tett szert. A vendégeknek sikerült szépíteniük a második félidőben, de a végeredmény így is 10-3 lett az Építők javára.

A második mérkőzésen szintén az Építők szerepelt, igaz most a B jelű csapat, ők a Sopron HC ellen léptek pályára. Ez a mérkőzés valamivel kiegyenlítettebb játékot hozott, 4-2-re nyert az Építők. A harmadik összecsapáson ismét az Építők első csapata lépett pályára, ekkor az Ares HC ellenében. Az első játékrész 3-1-es állása még bizakodásra adott okot azok számára, akik szeretik a kiélezett meccseket, de ezek után az Építők megrázta magát és könnyedén nyerte meg a találkozót 8-2-re.

Az Olcote-Pedagógus - Sopron HC összecsapás hozta meg a játéknap első valóban kiegyenlített mérkőzését. Az 1-1-es első félidő után itt a soproni gárda nyert 5-4-re. Az utolsó találkozót az Építők második csapata az Ares HC ellen vívta, ahol az utóbbi győzedelmeskedett 6-5-re.

Így tehát jelen pillanatban az Építők A vezeti a terembajnokságot az Építők B csapata és a Sopron HC előtt, de a Rosco hazatérése és a szombaton játszandó hiánypótló mérkőzések minden bizonnyal nagy változásokat hoznak majd ebben a sorrendben.

Az első forduló eredményei:
Építők A - Olcote-Pedagógus 10-3 (6-0)
gól:
Löschnig 4, Horváth A. 2, Konorót 2, Medveczky 2, illetve Krichembaum 2, Zsoldos G.

Építők B - Sopron HC 4-2 (3-2)
gól:
Bitay, Horovitz, Szoják, Tóth G., illetve Szalay, Németh

Építők A - Ares HC 8-2 (3-1)
gól:
Horváth A. 4, Medveczky, Kőrös, Löschnig, Konorót, illetve Mujahid T., Schadek

Olcote-Pedagógus - Sopron HC 4-5 (1-1)
gól:
Zsoldos A. 2, Demeter, Zsoldos G., illetve Göndöcs 3, Szalay, Göndöcs

Építők B - Ares HC 5-6 (3-4)
gól:
Szoják 2, Bitay, Robák, Horovitz, illetve Schadek 3, Szilágyi 2, Mujahid T.

A terembajnokság állása:
1. Építők A 6 pont
2. Építők B 3 pont
3. Sopron HC 3 pont
4. Ares HC 3 pont
5. Rosco I 0 pont
6. Rosco II 0 pont
7. Olcote-Pedagógus 0 pont