Vágólapra másolva!
Feledtette a nyitónapi kisiklást a Honvéd a nőivízilabda Bajnokcsapatok Európa Kupája budapesti elődöntős csoportjában: a magyar bajnok a görög Vuliagmenit öt góllal verte szombat este a Kőér utcában. A Dunaújvárosi Főiskola-ELCO pénteki győzelme után egy góllal kikapott a Fiorentina együttesétől.

BEK, negyeddöntő, I csoport, 2. forduló:
Domino-BHSE-Polo - Vuliagmeni (görög) 16-11 (3-4, 5-3, 6-3, 2-1)
Kőér u., 100 néző
vezette: Bervoets (holland), Stampalija (horvát)
a magyar gólszerzők: Pelle 5/1, Takács 4, Valkai 4, Tomaskovics 2, Györe 1
előnyök: 11/5 illetve 16/8
ötméteresek: 2/1 illetve 2/1

A hazaiak ott folytatták, ahol pénteken abbahagyták, azaz pontatlan lövéseik miatt pillanatok alatt kétgólos hátrányba kerültek, ráadásul még ötméterest is hibáztak. A vendégek az első negyedben csak emberelőnyből találtak be, ennek ellenére is az ő vezetésükkel ért véget az első játékrész (3-4).

A második nyolc percben aztán Györe Lajos tanítványai összekapták magukat, és 3-5-ről 7-5-re fordítottak. Ekkor már önbizalommal telve játszott a Domino, és még úgy is egygólos előnnyel mehetett a szünetre, hogy a ritka szigorú játékvezetők ítéletei miatt a tizenhat perc alatt tizenegyszer játszott emberhátrányban (8-7).

A fordulás után rendkívül koncentráltan vetette bele magát a küzdelembe a magyar együttes, és többször is parádés megoldásokkal ragadtatta tapsra a hazai szurkolókat. Főleg Pelle és Valkai voltak elemükben, akiknek a vezetésével szinte állva hagyta ellenfelét a Honvéd (14-10). Az utolsó nyolc percben már nem erőltették a támadásokat a magyarok, támadásban az utolsó pillanatig kivártak, ezzel is tovább csökkentve a görögök lehetőségét a felzárkózásra. A találkozót végül teljesen megérdemelten nyerte a Domino (16-11).

A magyar gárda vasárnap az orosz Uralocskával vív meg, s e meccs határoz arról, hogy bejut-e a BEK legjobb négy csapata közé.

L csoport, 2. forduló:
Fiorentina (olasz) - Dunaújvárosi Főiskola-ELCO 5-4 (2-0, 1-2, 1-2, 1-0)
a magyar góldobók:
Varga 2, Benkő N., Benkő T. 1-1

Mobilpress