Vágólapra másolva!
Csalással nyerte meg Németország a kézilabda-világbajnokságot - állította a francia szövetségi kapitány, amire német kollégája, Heiner Brand azzal válaszolt, hogy csapata az olimpiát is meg fogja nyerni.

Két nappal a németországi vb után csupán némi üröm a házigazdák örömében a francia edző által hangoztatott vád, amely szerint a németek csakis csalásnak köszönhetik a világbajnoki érmet. Szinte valamennyi keddi német napilap ismertette Claude Onesta előző napi nyilatkozatát, amelyben az edző egyebek között azt állította: az egész világ tudja, hogy a nemzetközi szövetséget a németek irányítják. Ők diktálják a törvényeket,s mindent keresztül visznek, amit akarnak. "Az egész egy hatalmas maffia" - sommázta a vádat Onesta.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az elődöntőben a házigazdák rendkívüli küzdelemben, kétszeres hosszabbítás után fektették két vállra a franciákat, mégpedig úgy, hogy röviddel a mérkőzés lefújása előtt egy vitatott hétméteres kaptak, a franciáknak viszont nem adtak meg egy szabályosnak tűnő gólt.

Egyes értesülések szerint a francia edzőéhez hasonló vádakat fogalmazott meg a szlovén és a spanyol együttes trénere is.A Nemzetközi Kézilabda Szövetség természetesen tiltakozott a bírálatok ellen, s utalt arra is, hogy egy általa kinevezett bírói testület teljes mértékben szabályosnak és elfogulatlannak nyilvánította a német-francia elődöntő legutolsó perceiben történteket.

Heiner Brand német szövetségi kapitány kedden ismertetett nyilatkozatában visszautasította az említett állításokat és elfogadhatatlan vádaskodásokról beszélt. Szavaiból egyértelműen kitűnt, hogy azok egyáltalán nem szegték kedvét, s közölte, hogy továbbra is vállalja a munkát. "A legközelebbi célunk az olimpia" - hangoztatta a világhírű és világbajnok játékosból lett immár világhírű és világbajnok edző, hozzátéve, hogy - mint fogalmazott - az olimpiai aranynál nem is lehet nagyobb álom.

Az 54 éves edző szerződése egyébként az olimpia után jár le. Brand utalt arra, hogy kész meghosszabbítani a szerződést, ehhez ugyanakkor feltételeket szabott. A válogatott edzője már korábban is jelezte, hogy sokallja a Bundesligában játszó külföldiek számát, s ezt most újólag megerősítette. Szavai szerint a "külföldi kontingenst" mindenképp korlátozni kell, biztosítva, hogy legkevesebb négy német játékos legyen egy hazai csapatban.

A Német Kézilabda Szövetség egyelőre nem reagált hivatalosan a Brand-javaslatra, egyszer azonban azt már elutasította. A szövetség egyik magát megnevezni nem kívánó képviselője ugyanakkor azt hangoztatta: "nem helyes, ha Heiner pisztolyt szegez a mellünknek".

Végezetül az újságok idézték a játékosként és szövetségi kapitányként is labdarúgó-világbajnokságot nyert Franz Beckenbauernek azt a legendás mondását, amely a németek 1990-es vb- győzelme után hangzott el. A Császár akkor azt hangoztatta, hogy a németek a világbajnokság megnyerése után sokáig verhetetlenek maradnak. Bár Brand ilyet nem mondott, a szakemberek most mégis abban reménykednek, hogy a beckenbaueri jóslat a kézilabdára is vonatkozhat, s legalább az olimpiáig kitart.