Vágólapra másolva!
A Győri Audi ETO KC botrányos végjátékú mérkőzésen 30-29-re kikapott a norvég Byasen Trondheim otthonában a nőikézilabda Bajnokok Ligájában.

Női BL, 4. forduló, B csoport:
Byasen Trondheim (norvég) - Győri Audi ETO KC 30-29 (16-14)
Trondheim, 1000 néző
vezette: Stolarovs, Licis (mindkettő lett)
a legjobb magyar gólszerzők: Vérten 7, Bódi 5, Temes 5,

Az egymás elleni első, 33-27-re elveszített mérkőzés után elszántan kezdett a norvég gárda, és a 10. percben már 8-4-re vezetett. Később magára talált a Győr, és a 19. percben már egyenlő volt (10-10). Egészen a szünet előtti hajráig fej fej mellett haladt a két csapat, majd egy jobb végjátékkal előnnyel vonult pihenőre a Trondheim.

A folytatásban a hazaiak tartották 2-3 gólos előnyüket, majd ismét a Győr pillanatai következtek, és 23-20 után 26-27 lett az állás. A hajrában a lett játékvezetők háromszor elvették a labdát a győriektől, akik közül két játékost is - Dokic és Görbicz - kiállítottak, így 27-29 után már csak a hazaiak dobtak gólt, és a botrányos végjátékban megszerezték a két pontot.

Mivel a Győr ezúttal hat gólnál kisebb különbséggel kapott ki, ezért az egymás elleni összevetésben jobb riválisánál, így a Trondheim csak akkor végezhet az ETO előtt, ha több pontot szerez.

További eredmény:
Buducnost Podgorica (montenegrói) - Lada Toljatti (orosz) 23-27 (9-13)

Az állás:
1. Toljatti 8 pont
2. Győr 4 (122-113)
3. Trondheim 4 (111-117)
4. Podgorica 0

A Győr jövő szombaton 16.15-kor a Podgoricát fogadja.

Mobilpress / MTI