Társoldalunk:

Rossz napjuk volt a kapusoknak Dallasban

2007.02.12. 9:28

Nem a bámulatos kapusteljesítményekről lesz emlékezetes a Dallas és a Colorado mérkőzése az NHL legutóbbi játéknapjáról, a Stars 7-5-re győzött, és mindkét csapat lecserélte kezdőkapusát, a hazaiaknál Marty Turcót a második harmad közepén kapott két gyors gól után hozta le edzője, amikor az Avalanche feljött 4-3-ra, a túloldalon ekkor már Jose Theodore volt a jégen, mert Peter Budaj tizenegy lövésből négyszer is kapitulált, így neki mindössze 26 perc jutott.

Ami a kapusoknak kellemetlen, az a nézőknek és a csatároknak pozitív élmény, a Dallas beállította az idénycsúcsot a hét szerzett találattal, ráadásul több mint kilenc éve nem játszottak a texasiak ilyen sok gólt hozó összecsapást. A Stars mind a négy idénybeli meccsét megnyerte a Colorado ellen, és sorozatban harmadik győzelmét aratta a ligában, a denveriek pont ellentétes utat járnak be, mindössze egyszer diadalmaskodtak a legutóbbi öt fellépésükből.

Nick Tarnasky nem számít sztárnak a Tampa Baynél, a New Jersey ellen mégis kulcsszerepet játszott, a második harmad végén, 1-1-es állásnál ütött gólja eldöntötte a meccset, az Ördögök innentől nem bírtak talpra állni, így 4-1-re nyert a 2004-es bajnok. Vincent Lecavalier gólja mellett két asszisztot is jegyzett, a második harmadban előbb ő hozta helyzetbe Vaclav Prospalt, majd Tarnasky gólja után visszakapta a kölcsönt a cseh légióstól, ezzel 35 gólnál jár, amivel beállította pályafutása szezoncsúcsát.

Magasan szárnyalnak a chicagói Fekete Sólymok, akik ugyan még nincsenek rájátszásközelben, de az idény korábbi szakaszait figyelembe véve jelentős formajavuláson mentek keresztül, amit ezúttal a Colombus érzett meg. A Chicago már az első harmadban elhúzott 3-0-ra, végül 5-4-re nyert, Martin Havlat három (1 gól, 2 gólpassz), Bryan Smolinski és Peter Bondra két ponttal (gól, gólpassz) zárt, a másik oldalon öten szintén két pontot értek el, de a végén, amikor 5-4-re feljött a Blue Jackets, akkor Nyikolaj Habibulin tett róla, hogy a Chicago ne engedje ki kezéből a győzelmet.

A Detroit látványos erődemonstrációt tartott a Calgary ellen, a Red Wings 4-0 után engedte először szóhoz jutni a kanadiakat, akik csak azért úszták meg a nagy verést, mert 6-1 után kicsit leengedett a zsinórban tizenkettedik hazai győzelmét begyűjtő michigani alakulat. A hazaiak legjobbja a svéd Henrik Zetterberg volt, aki kétszer beköszönt Miikka Kiprusoffnak, és további két gólból is kivette a részét, a Detroit kapujában Joey McDonald pedig pályafutása első győzelmét aratta a ligában.

Az Edmonton hét mérkőzést számláló túrára indul, de előtte még kiélvezte a hazai pálya előnyét, amit az Atlanta bánt, a Thrashers ugyan vezetett Eric Belanger góljával, de a folytatásra már nem lehet büszke, az Oilers ugyanis egy ötössel válaszolt. A georgiaiaknak nem megy mostanság, a legutóbbi hat találkozóból ötöt elbuktak, a tavalyi Stanley-kupa-döntős kanadaiaknak viszont nagyon kellett ez a siker, mert idén sem akarnak lemaradni a rájátszásról, amihez minden pontszerzési lehetőséget meg kell ragadniuk. Főleg Petr Sykora érezte át a meccs fontosságát, a cseh támadó három gólpasszal zárta az estét.

eredmények:
Dallas Stars - Colorado Avalanche 7-5 (3-1, 3-2, 1-2)
gól:
Daley (2:52), Barnes (14:56), J. Lehtinen (18:09), Hagman (23:07), J. Lundqvist (30:17), Boucher (33:43, emberelőnyből), Halpern (57:32), illetve Sakic (19:19), P. Stastny (28:54), Wolski (29:43), Hejduk (41:42, ee.), McLean (44:19)

New Jersey Devils - Tampa Bay Lightning 1-4 (1-0, 0-3, 0-1)
gól: Gomez (2:12, ee.), illetve Prospal (20:44), Tarnasky (37:24), Lecavalier (38:12), Boyle (40:56, ee.)

Colombus Blue Jackets - Chicago Blackhawks 4-5 (0-3, 2-1, 2-1)
gól: Hainsey (23:23, kettős ee.), A. Carter (38:23, ee.), Szvitov (49:18), Vyborny (56:02), illetve Sharp (9:00), Smolinski (10:02, ee.), Havlat (12:38), Lapointe (24:47), Bondra (43:14)

Detroit Red Wings - Calgary Flames 7-4 (3-0, 3-1, 1-3)
gól: Zetterberg (8:43; 23:16, ee.), Dacjuk (12:44), Schneider (13:54), Ja. Williams (31:02), Holmström (31:40), Franzen (58:37), illetve Tanguay (23:58), Friesen (53:40), Hamrlik (56:13), Giordano (57:20)

Edmonton Oilers - Atlanta Thrashers 5-1 (1-1, 3-0, 1-0)
gól: Smyth (9:40, ee.), M. Bergeron (27:33), Pouliot (31:10), Lupul (32:24), Torres (55:38), illetve Belanger (5:15)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK