Vágólapra másolva!
Miután a Byasen Trondheim négygólos vereséget szenvedett a nőikézilabda-BL B csoportjában a Lada Toljatti vendégeként, eldőlt, hogy az utolsó forduló eredményeitől függetlenül a Győri ETO KC ebből a négyesből a második helyen jutott be a negyeddöntőbe. Róth Kálmán vezetőedző a szombati, Podgorica elleni sikert követően úgy nyilatkozott, csapata kijött a gödörből, s márciusra ismét nagyon jó csapat lesz.

A mérkőzést követő sajtótájékoztatón Tetjana Jeraminok, a Buducnost edzőnője gratulált a győrieknek, s sajnálatát fejezte ki, hogy a sérültek, főleg Görbicz Anita nem léphetett pályára. Ahogy fogalmazott, akkor "biztosan szebb lett volna a mérkőzés".

Róth Kálmán, a Győri Audi ETO KC vezetőedzője elégedetten nyilatkozott: "Gratulálok az ellenfélnek, tudtam, hogy komolya sportemberekről van szó, akik annak ellenére, hogy számukra tétnélküli a meccs, egy percig sem adták fel, méltó ellenfeleink voltak. Nem játszottunk jól, de nagyon akartunk, védekezésünk fantasztikus volt. Úgy vélem, a Podgoricától 20 gólt kapni nem kis teljesítmény. Mivel jó védekezésből főleg a második játékrészben fel tudtuk építeni a rendezetlen fal elleni lerohanó játékunkat, egyértelművé vált a győzelmünk."

Forrás: [origo]

Róth kiemelte, az utóbbi hetek hullámzó játéka után úgy érzi, tanítványai kilábaltak a gödörből. "Számunkra nagyon fontos volt a meccs, az elmúlt két-három hétben mély válságba került a csapat, most már tényleg kezdünk kimászni a gödörből. Azt hiszem, március körül ismét nagyon jó csapatunk lesz.

Az 5. forduló eredményei:
A csoport:
RK Krim Mercator Ljubljana (szlovén) - Aalborg (dán) 30-26 (13-12)
Cementos la Union-Ribarroja (spanyol) - Dinamo Volgograd (orosz) 28-26 (14-18)

1. Krim Mercator Ljubljana5401162-1458
2. Aalborg 5302138-1296
3. Union-Ribarroja5203137-1444
4. Dinamo Volgograd5104145-1642


B csoport:
Lada Toljatti (orosz) - Byasen Trondheim (norvég) 43-39 (22-19)
Győri Audi ETO KC - Buducnost Podgorica (montenegrói) 28-20 (13-9)

1. Lada Toljatti5500164-13910
2. Győri Audi ETO KC5302150-1336
3. Byasen Trondheim5203150-1604
4. Buducnost T-Mobile5005115-1470


Forrás: [origo]

C csoport:
Viborg (dán) - Podravka Koprivnica (horvát) 32-25 (13-12)
Larvik (norvég) - HC Leipzig (német) 30-27 (17-12)

1. Larvik5500160-12410
2. Viborg5302158-1566
3. Podravka5203149-1654
4. Leipzig5005152-1740


D csoport:
Hypo Niederösterreich (osztrák) - Slagelse (dán) 30-29 (14-12)
Kometal Szkopje (macedón) - Budapest Bank-FTC 31-28 (11-12)

1. Hypo5500161-14210
2. Slagelse5302128-1156
3. FTC5104149-1612
4. Kometal5104120-1402