Vágólapra másolva!
Korábban sohasem fordult még elő, hogy Magyarországra látogatott volna a jégkorongsport aktuális olimpiai és világbajnoka. Ezt a hiányt pótolja csütörtökön és pénteken Svédország együttese, amely Budapesten és Debrecenben is összeméri erejét a Pat Cortina irányította magyar válogatottal. A fővárosban minden jegy elfogyott, a Hajdúságban még nem tiszta a kép, a fantasztikus csatát ígérő meccsel ugyanis egy magyar bajnoki focimeccs próbál versenyre kelni.

Forrás: [origo] Meglestük a svédeket

Megtelt a Hotel Corinthia Aquincum különterme a jégkorong-sajtótájékoztatóra, nem véletlen, hiszen az apropó a magyar-svéd válogatott mérkőzés volt. A magyar szervezők büszkén vallották: érdemes volt azért dolgozni, hogy Magyarországon köszönthessék az aktuális olimpiai és világbajnok skandináv együttest.

"Évek óta feltett célunk, hogy olyan tornákat rendezzünk, amelye nemcsak a világ elitjét hozza ide, de olyan klasszisokat is, akikre példaképként tekinthetünk" - mondta Studniczky Ferenc, a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke, aki elmondta, a szövetség nyolcvanadik születésnapját ünnepli, így külön öröm, hogy hosszas szervezés után összejött a várva várt csata.

A mérkőzéseknek Budapest és Debrecen ad otthont, a csütörtöki, Papp László Sportarénában sorra kerülő mérkőzés 19 órakor kezdődik (a hírek szerint minden jegy elfogyott már), míg a Főnix-csarnokba 18 órától várják a szurkolókat. Kérdés, mennyien mennek ki, hiszen 19 órától Debrecen-Tatabánya meccset rendeznek a labdarúgó-bajnokságban.

"Amikor azt hinnénk, ennyire hülyék nem lehetünk, kiderül, van ennél lejjebb" - írta körül tökéletesen a helyzetet Kósa Lajos, Debrecen polgármestere, aki egyszerűen nem érti, a köz szolgálatában álló Duna TV miért nem próbál meg legalább segíteni. "Mondjuk érthető, hogy az olimpiai és világbajnok hokisokkal szemben a kiemelkedően erős magyar futballbajnokság közepes érdekességre számot tartó mérkőzését közvetíti, biztosan így könnyebb értékesíteni a reklámidőt" - vélte Kósa.

A polgármester azért komolyra fordítva a szót elmondta, nagyon boldog, s óriási izgalommal készül az összecsapásra. Elmondása szerint Debrecent a magyar jégkorong egyik fellegvárának szeretnék tenni, ebbe a koncepcióba tökéletesen illeszkedik a svédek vendégjátéka.

"Ha egy lassú, rosszul védekező védő kellene, örömmel állok a válogatott rendelkezésére" - tréfálkozott az önmagát Magyarország legjobban jégkorongozó polgármestereként aposztrofáló Kósa, aki mondandóját frappánsan zárta: "Találkozunk Debrecenben, reszkessetek svédek!"

A háromkoronások szövetségi kapitánya, Bengt-Ake Gustafsson látszólag jól mulatott, majd kijelentette, természetesen győzni jöttek Magyarországra. "Ahogy a magyaroknak, úgy nekünk is beleillik a világbajnoki felkészülésbe a mérkőzés, remélem, sikerül két jó meccset játszanunk. Eddig három meccset vívtunk egymás ellen még a 30-as években, s háromszor úgy nyertünk, hogy gólt sem kaptunk. Ígérem, a mérleg szombatra 5-0-ra módosul, nyerni jöttünk, ezt el kell fogadni."

Kovács Csaba, a szövetség alelnöke szerint csalóka lenne azt hinni, győzhetünk, de minden csapat úgy lép jégre, hogy nyerni akar. "Emlékezzünk, hasonló időszakban jártak itt a szlovákok is, ők sem hitték el, hogy kikaphatnak."

A magyar válogatottat a sportnapilapban megjelent információk ellenére Pat Cortina irányítja majd, aki az éles felkészülés során már csak a magyarok divízió I-es világbajnokságon való felkészülésére koncentrál majd.

A két csapat eddigi egymás elleni mérkőzései:
1935. január 21., Davos, vb: Svédország - Magyarország 3-0
1936. február 19., Hamburg, barátságos mérkőzés: Svédország - Magyarország 1-0
1937. február 12., Stockholm, barátságos mérkőzés: Svédország - Magyarország 3-0

Pincési László