Vágólapra másolva!
Az NHL-lel ellentében az NBA-ben nem fordult elő az a csúfság, hogy a címvédő nem jutott be a rájátszásba, a Miami ugyanis hosszabbítás után legyőzte a Clevelandet, és ezzel biztossá vált, hogy tagja lesz a playoff mezőnyének.

Önmagában ez még nem lenne magas hírértékű információ, de a Heat háza táján akár a kórháztáblát is kitehették volna, annyi volt a sérült a szezonban. Shaquille O'Neal, Jason Kapono, Dwyane Wade és Justin Williams is a maródiak között volt/van, nélkülük pedig nem mindig futott a szekér.

Most az egyik trónkövetelő, a Cleveland ellen O'Neal és Antoine Walker volt a két vezér, mindketten húsz pontig jutottak, de a többiek is hozzátették a magukét, Alonzo Mourning a túlóra hajrájában egy blokkolással jelentkezett, Williams pedig labdát lopott az egyébként parádésan játszó, 35 pontot termelő LeBron Jamestől, majd a végén értékesített három büntetőt.

A meccset a kispadok közti különbség döntötte el, a floridaiaik cseréi ugyanis 36-7-re nyerték a Cavs tartalékjai elleni különmeccset. A Cleveland ezzel a vereséggel a másodikról az ötödik helyre csúszott vissza Keleten, ha most kezdődne a rájátszás, akkor a két gárda egymás ellen játszana.

A támadójátékáról elhíresült Phoenix a szezon leggyengébb dobószázalékát hozta össze a San Antonio ellen, a 38,6%-os teljesítmény megmagyarázza, hogy miért nem nyert a Suns. A texasiaknál Tony Parker egyéni idénycsúcsot jelentő 35 pontot dobott, de az erős dupladuplával záró Tim Duncan (22 pont, 10 lepattanó) és Michael Finley (19, 10) kettős is kitett magáért. Hazai pályán nagyon megy a Spursnek a Suns ellen, a két együttes legutóbbi hét összecsapását egyaránt a San Antonio nyerte.

eredmény:
Cleveland Cavaliers - Miami Heat 90-94 (24-24, 22-29, 10-16, 27-14, 7-11) - hosszabbítás után
legjobb dobók:
L. James 35, L. Hughes 14, A. Pavlovic 14, illetve S. O'Neal 20, A. Walker 20, U. Haslem 15

San Antonio Spurs - Phoenix Suns 92-85 (20-19, 16-18, 35-22, 21-26)
ld:
T. Parker 35, T. Duncan 22 (10 lepattanó), M. Finley 19 (10 lep.), illetve S. Nash 20, S. Marion 17, A. Stoudemire 15

[origo]