Vágólapra másolva!
Minimálisan 50 millió forintos többletköltséget jelent a magyar bajnok és kupagyőztes Alba Volán-FeVita számára, hogy a 2007/2008-as szezonban indul az osztrák jégkorong-bajnokság élvonalában. Többek között erről beszélt id. Ocskay Gábor szakosztályvezető a csütörtöki, székesfehérvári sajtótájékoztatón.

"Az egyik oldal az anyagiakról szól, de a másik, a szakmai is fontos. Fontos a klubnak és a magyar hokinak egyaránt, hogy a csapat fejlődhessen, és ez az osztrák bajnokságban biztosítottnak látszik" - mondta Ocskay az indulást lehetővé tevő keddi, ausztriai döntés után.

Az osztrák ligában tíz csapat - hét hazai, két szlovén és mostantól egy magyar - szerepel. A klubokban átlagosan két-három volt NHL-es hokis játszik, illetve az európai légiósok szinte mindegyikének lefoglalta (draftolta) tengerentúli játékjogát amerikai vagy kanadai alakulat. A szeptember 21-én rajtoló alapszakaszban 36 mérkőzés vár a gárdákra, majd a mezőny két részre oszlik: az 1-6. és a 7-10. helyezettek külön folytatják tovább a küzdelmet. Végül a legjobb nyolc csapattal következik a rájátszás március közepéig, végéig.

Ocskay Gábor kitért arra, hogy még a rajt előtt minden játékost tudása, eddigi pályafutása alapján "lepontoznak", a légiósok és a stabil válogatottak például négy, míg a 21 éven aluliak egy pont érnek. Egy összecsapásra legfeljebb 67 pontnyi játékos nevezhető. "Ez a fiatalítást szolgálja" - jegyezte meg Ocskay.

Hozzátette: az Alba Volánban lesz 25 profi és körülbelül ugyanennyi amatőr, javarészt junior- és ifjúsági korú játékos. "A terv szerint a hivatásosok szerepelnek majd az osztrák bajnokságban és a magyar rangadókon, a fiatalok pedig a többi találkozón, de az összeállításokról természetesen szakmai stáb dönt."

Ocskay kitért arra is, a szlovén jégkorongnak látványos lökést adott, hogy a Jesenice már szerepelhetett az osztrák ligában. Ebben reménykednek most a magyar hokit illetően is.

"Nem lesz egyszerű összeegyeztetni a magyar és az osztrák szereplést, de bízunk benne, hogy sikerül két fronton is megállni a helyünket. Az Interligában nem indulunk" - fogalmazott a szakosztályvezető.

Bár erről hivatalos kimutatás nincs: az Alba Volán az első magyar csapat, amely külföldi bajnokságban szerepel a hivatásosok között. A Budapest Wolves amerikaifutball-csapat indult ugyan az osztrák pontvadászatban, de az amatőrök mezőnyében.

A tervek szerint a Borsodi Ligában is lesznek külföldiek: az elmúlt idényben a Sport Club Csíkszereda bronzérmes volt, és most a városi rivális, a HC Csíkszereda, valamint a horvát Medvescak Zagreb is jelezte: szívesen beszállna a 2007/08-as szezonra. Az ügyben június 4-én lesz egyeztetés. Amennyiben a három külföldi gárda indulhat, akkor nyolccsapatos lesz az ob I (Alba Volán, Dunaújváros, Újpest, Miskolc, FTC, SC Csíkszereda, HC Csíkszereda, Medvescak Zagreb).