Vágólapra másolva!
A Domino-BHSE 12-6-ra nyert a TEVA-VasasPlaket ellen a férfivízilabda-bajnokság döntőjének harmadik mérkőzésén, ezzel az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban 2-1-re szépített.

döntő, 3. mérkőzés:
Domino-BHSE - TEVA-VasasPlaket 12-6 (2-0, 5-1, 3-1, 2-4)
gól:
Kiss G. 4, Szivós 3, Hárai, Molnár 2-2, Benedek 1, illetve Varga Dénes, Tóth M. 2-2, Mátyás, Kovács 1-1
a párharc állása: 2-1 a Vasas javára.

Már fél órával a kezdés előtt ki lehetett volna tenni a "megtelt" táblát a Kőér utcai uszoda főbejáratára, annyian voltak kíváncsiak arra, hogy sikerül-e a Vasasnak 1989 után ismét elhódítani a bajnoki címet, vagy szépít a 2001 óta sorozatban hat bajnoki címet szerző Honvéd.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=aCIdaWTkmT3FbFL9

A kapuban és a védekezésben is mindkét oldalon jó teljesítmények jellemezték az első negyedet, két "hézag" volt csupán a védőfalon, amit Benedek Tibor és Szivós Márton használt ki.

A folytatás a kedden a Komjádi uszodában történteket idézte, csak épen fordított előjellel: most a Domino hagyta állva az angyalföldieket és ugyanúgy meg sem állt 6-0-ig, mint három nappal korábban a Vasas. A "kakukktojást" Szivós jelentette, tudniillik, amikor a jobb felső sarokba pattintott, már 7-0-ra vezettek a hazaiak.

Forrás: MTI

Kevesebb mint két perccel a nagyszünet előtt Mátyás Zoltán törte meg a "varázst". Biros a következő negyed elején büntetőt rontott, de ezt sem tudta kihasználni a Vasas, mert Kiss Gergely harmadszor és negyedszer is betalált. A negyedik 8 percben jobban koncentráltak a vendégek, közelebb kerültek ellenfelükhöz, de a súlyos vereséget így sem kerülhette el a végig bátortalanul játszó Vasas.

A párharc negyedik felvonását vasárnap 13 órakor rendezik a Komjádi uszodában.