Vágólapra másolva!
A gálameccs után ezúttal élesben is megmérkőzött egymással Magyarország és Horvátország férfivízilabda-válogatottja a Margitszigeten. A szerdai döntetlen után ezúttal kiütötte ellenfelét Kemény Dénes együttese.

Férfivízilabda-Világliga, európai selejtező, 3. forduló:
Magyarország-Horvátország 15-6 (6-3, 3-1, 4-1, 2-1)
legjobb góldobók:
Kiss Gergely 4, Benedek, Kis Gábor, Biros, Fodor 2-2, ill. Dobud 2

A csapatból ezúttal Nagy Viktor, Gór-Nagy Miklós, Kiss Csaba és Hárai Balázs maradt ki. Azt már a mérkőzés előtt is tudtuk, hogy - a spanyolok elleni meccs mellett - az egyik legnehezebb találkozó vár Kemény Dénes együttesére a Világliga-selejtezőben. Egyrészt a horvátok a vb-címvédők, ráadásul szinte ugyanazzal a kerettel érkeztek Budapestre, amivel világbajnokok lettek, másrészt szerdán már összecsapott a két válogatott, akkor 11-11-es döntetlen született. 2-2-ig itt is fej-fej mellett haladtak a csapatok, ám ekkor a mieink nagyobb sebességi fokozatba kapcsolatba és elhúztak 3 góllal (5-2), ami kitartott a negyed végéig (6-3).

A második nyolc perc úgy folytatódott, ahogy az első befejeződött: előbb Biros, majd Kiss Gergely egy gyönyörű ejtésgóllal volt eredményes. Fodor találatával már hat góllal vezettek a mieink, azaz egyáltalán nem látszott, hogy a magyar csapat tagjai csupán két hete kezdték el a felkészülést a Világligára, az idei nyár egyetlen nemzetközi tornájára. A második negyed végén becsúszott pár hiba a magyarok játékába, hiszen több emberelőnyös helyzetet is kihagytak, ennek ellenére a horvátok nem tudtak közelebb zárkózni.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=oN6tD3Ktb6cX0wUv


A harmadik játékrész azonban ismét az elsőt idézte: másfél perc alatt Fodor és Biros is betalált az ellenfél kapujába, majd Benedek is megszerezte saját maga második találatát. (12-4) A horvátok egyre kevésbé voltak lelkesek, így a mieink ezt a negyedet is megnyerték 4-1-re.

A záró felvonásra nem maradt más kérdés, csak az, hogy mi lesz a pontos végeredmény: 15-6. A magyar csapat továbbjutott a csoportból.

Kemény Dénes szövetségi kapitány: "Sem a végeredmény, sem a gólkülönbség nem hat meg minket pillanatnyilag, ugyanis az összes Világliga-mérkőzést az olimpiai felkészülés szempontjából nézzük, egy-egy állomásnak tekintjük. Ma a mérkőzés elején lőttünk néhány szerencsés gólt, ez a horvátoknak, úgy hiszem, kicsit kedvét szegte, nekünk pedig lendületet adott, emellett pedig tanultunk a spanyolok elleni mérkőzésből, figyeltünk arra, hogy ha el is húzunk, végig koncentráljunk. Akármilyen összeállításban játszunk, nekünk ki kell szolgálnunk a közönségünket, ez most sikerült."

A negyedik játéknap másik mérkőzésén - az oroszok pihentek szombaton - a spanyolok a papírformának megfelelően legyőzték a románokat. A vb-harmadik együttes a melbourne-i világbajnokságon 11. helyen zárt riválisával szemben a vártnál nehezebben jutott hozzá a három ponthoz, amellyel a zárónap előtt - a horvátokénál jobb gólkülönbségével - a magyar válogatott mögé, a második helyre jött föl.

Eredmény:
Spanyolország - Románia 8-7 (1-1, 2-1, 1-2, 4-3)

A csoport állása:
1. MAGYARORSZÁG 9 pont (43-25)
2. Spanyolország 6 (29-30)
3. Horvátország 6 (25-28)
4. Románia 3 (26-32)
5. Oroszország 0 (18-26)

A vasárnapi programban előbb horvát-román összecsapást rendeznek, majd 13 órától, a torna zárómeccsén a magyar válogatott az orosz nemzeti együttessel találkozik.