Társoldalunk:

Simán verte a spanyolokat a Kemény-csapat

2007.07.18. 21:20

Győzelemmel kezdte szereplését a Világliga európai 2. csoportjának második selejtezőkörében a magyar férfivízilabda-válogatott, amely szerdán a házigazda spanyoloknál bizonyult jobbnak négy góllal, Portugaletében.

eredmény:
Magyarország - Spanyolország 8-4 (4-2, 1-1, 3-1, 0-0)
góldobók: Varga Dénes 2, Benedek, Kis G., Madaras, Molnár T., Fodor, Kiss G., illetve Minguell, Perrone, Perez, Piralkov

A 16 tagú keretből ezúttal Baksa Lászlót, Kiss Csabát és Gór-Nagy Miklóst nem szerepeltette a kapitány. A magyar csapat kezdettől uralta a játékot, jó védekezéssel és időnként parádés csatármegoldásokkal három negyed alatt "bezsebelte" a győzelmet, az utolsó játékrészt jószerivel már pihenéssel töltötték a csapatok.

"Jól védekeztünk, a helyzetkihasználásban javulni kell. Spanyolországban megverni a spanyolokat négy góllal, az mindenképpen jó eredmény, gratulálok a játékosaimnak" - nyilatkozott Kemény Dénes.

Kemény Dénes csapata - amely továbbra is vezeti a mezőnyt - csütörtökön pihen, majd pénteken a románok ellen száll vízbe.

A magyar együttes - amely továbbra is vezeti a mezőnyt - csütörtökön pihen, majd pénteken 18.30-tól a románok ellen száll vízbe.

A másik szerdai mérkőzésen:
Románia - Oroszország 7-6 (1-3, 1-1, 2-2, 3-0)

Az állás:
1. Magyarország 15 pont
2. Horvátország 9
3. Spanyolország és Románia 6-6
5. Oroszország 0

KAPCSOLÓDÓ CIKK