Vágólapra másolva!
Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) hatezer euróra büntette az FTC-t, mert a legutóbbi szezonban a zöld-fehérek szurkolói a román Oltchim Valcea elleni női KEK-elődöntő hazai összecsapása előtt megrongálták a vendégcsapat szimpatizánsainak a buszát.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a ferencvárosiaknak a pénzbüntetés mellett a következő szezonban valamennyi nemzetközi kupamérkőzésükre saját költségen egy biztonsági ellenőrt kell rendelniük az EHF-től.

"Nem igazán értem, miért büntették meg a klubot, ugyanis a rongálás nem a Népligeti Sportcentrum területén történt, hanem közterületen. Ennek ellenére, ha pénzbe kerül, nem fellebbezünk, mert nem szeretnénk kétszer fizetni" - nyilatkozta Maglódi Lajos, az FTC kézilabda-szakosztályának ügyvezetője.

A magyar bajnok Ferencváros, amely tavasszal kettős vereséggel maradt alul román riválisával szemben a KEK elődöntőjében, a 2007/2008-as szezonban a Bajnokok Ligájában szerepel majd.

Talpcsontrepedése miatt több hetes pihenőre kényszerül Veszeli Judit, a női NB I-ben szereplő Váci NKSE játékosa, az elmúlt szezon gólkirálynője.

A 29 éves kézilabdázónak a csütörtöki, Ferencváros elleni előkészületi mérkőzésen egy rossz mozdulatnál letapadt a talpa. A váci klub honlapjának beszámolója szerint az eset után az orvosok talpcsonttöréstől tartottak, de a pénteki alaposabb kivizsgálások során kiderült, hogy ennyire nem súlyos a sérülés.