Társoldalunk:

Konkoly Csaba a Győr új kéziedzője

2007.08.28. 19:56

Konkoly Csaba lett a Győri Audi ETO KC nőikézilabda-csapatának vezetőedzője. Erről a klub elnöksége döntött délutáni, rendkívüli ülése során. Az új tréner, akinek szerződése egy évre szól, a hétfőn lemondott Róth Kálmánt váltja a kispadon.

"Négy-öt jelölt közül - voltak közöttük önként jelentkezők is - választottuk ki Konkoly Csabát, aki most másodedzőként dolgozott a csapat mellett. A 37 éves szakember játékosként az ETO-ban kézilabdázott, az idei év előtt pedig a női ifjúsági csapat edzője volt. Bízunk benne, hogy irányításával a csapatunk eléri a kitűzött célokat" - mondta Vanyus Attila klubelnök, aki egyúttal az elnökség nevében köszönetét fejezte ki Róth Kálmánnak a győri kézilabdáért kifejtett több évtizedes tevékenységéért. 

 

Hozzátette: a grémium egyben felhatalmazta az elnököt, kezdjen tárgyalásokat a leköszönt vezetőedzővel, hogy vállaljon szerepet a Győri Audi-ETO KC utánpótlás-nevelésében.

Róth vezetésével két bajnokságot és három Magyar Kupát nyert a csapat, illetve kétszer EHF-, egyszer pedig KEK-döntőt játszott, idén pedig bejutott a Bajnokok Ligája elődöntőjébe.

"Álmomban sem gondoltam volna, hogy a bajnokság előtt váltom Róth Kálmánt, akit egyébként az egyik tanítómesteremnek tekintek. Nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy ebben a helyzetben rám esett a vezetőség választása. A csapattal együtt sok időnk nincs a bajnoki rajtig, ám remélem, az eddigi két és fél hónapos közös munka megkönnyíti a folytatást" - mondta Konkoly, akinek munkáját Bakos István segíti majd.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK