Vágólapra másolva!
Magyarországra költözik a Rátgéber László által felfedezett, 209 centis, szerb kosaras, Zorana Todorovic, akiből a szakember szerint nagy játékos válhat.

A Kosárinfo szerint a MiZo Pécs 2010 nőikosárlabda-csapata szerződést köt a 17 éves, 209 centi magas Zorana Todoroviccsal. A fiatal játékos - akit Rátgéber László, a pécsiek trénere az újvidéki utcán fedezett fel - még növésben van, de az elvégzett vizsgálatok alapján terhelhető.

"Januárig saját edzésprogramot írtunk elő Zorana számára, majd, ha minden jól alakul, többéves szerződést kötünk vele" - mondta Rátgéber László.

"Két-három esztendő még bizonyosan kell, hogy kosárlabdázó váljon belőle, ám határozottan állítom, érdemes dolgozni vele. Örök érvényű igazság ugyanis, hogy a magasság nem tanítható..."

A verseci játékost korábban a török Fenerbahce is megpróbálta szerződtetni, de a kísérletből nem lett semmi.

"Két évig Törökországban próbálkoztunk, de arra az időre nem szívesen emlékszünk vissza, alig fejlődött Zorana. Talán Pécsett nagyobb szerencsével járunk" - mondta alig egy hónapja édesanyja, aki elkísérte lányát Magyarországra.

Előzetes számítások szerint Todorovic rekorder is lehet a kosarasok között, genetikusok és orvosok szerint ugyanis nem elképzelhetetlen, hogy túlszárnyalja a 218 centis lengyel Malgorzata Dydek magasságát.