Vágólapra másolva!
Sorozatban negyedik győzelmét aratta az NBA-ben a Phoenix, amely 112-102-re verte a Chicagót. A Sunsban Leandro Barbosa vitte a prímet 25 ponttal, de nem sokkal maradt el tőle Grant Hill és Shawn Marion sem, ráadásul utóbbi játékos úgy szerzett 21 pontot, hogy a mérkőzésre menet részese volt egy balesetnek.

Marion saját elmondása szerint nem is akart játszani a második félidőben, de a társak és edzője átsegítették a nehéz pillanatokban, és az utolsó hat és fél percben 11 ponttal jelezte, hogy sikerült kihevernie a karambol okozta sokkot.

Az arizonaiak sikere igazi csapatmunka volt, hiszen a nyolc pályára lépő játékosból hatan elérték a tíz pontot, az irányító Steve Nash például éppen ennyit dobott, de kiosztott a társaknak tizenöt gólpasszt.

A másik oldalon Ben Gordon 24, Luol Deng 23 egységig jutott, de hiába támadt fel 14 pontos hátrányból a Chicago, a végét jobban bírta a Suns, így hatodszor hagyták el vesztesen a pályát a Bikák.

A texasi rangadón Dirk Nowitzki mindössze három pontot ért el a második félidőben, de a Dallas így is legyűrte a San Antoniót. A Spurs nagyon beragadt a meccs elején, az első negyedet 33-18-ra nyerte a Dallas, és hiába jött fel a második tizenkét percben nyolc pontra a címvédő, Jason Terry vezérletével megint elhúzott a Mavs, és innentől nem is ment a különbség tíz pont alá.

Forrás: EPA

Duncan lemaradt, Howard már teszi fel a labdát

Hogy mennyire rossz napja volt a San Antoniónak, azt jól mutatja, hogy a 24 ponttal záró Tim Duncanen kívül a kezdőötös további tagja mindössze 15 pontot kapart össze, Michael Finley hatból hat dobást rontva nullázott, Tony Parker pedig csak hét egységet tudott felmutatni. Így aztán hiába csipkedte magát Manu Ginóbili a padról beszállva, a Dallas jobban elosztotta a terheket, és megérdemelt győzelmet aratott.

eredmények:
Dallas Mavericks - San Antonio Spurs 105-92 (33-18, 26-22, 21-30, 25-22)
legjobb dobók:
J. Howard 23, J. Terry 18, D. Harris 18, illetve M. Ginóbili 25, T. Duncan 24, B. Barry 11

Phoenix Suns - Chicago Bulls 112-102 (26-22, 30-24, 19-29, 37-27)
ld: L. Barbosa 25, G. Hill 24, S. Marion 21, illetve B. Gordon 24, L. Deng 23, A. Nocioni 18