Vágólapra másolva!
Nem sikerült az újabb bravúr férfikézilabda-válogatottunknak a norvégiai Posten-kupán. A négycsapatos torna 2. fordulójában együttesünk 35-29-re kikapott a házigazdától.

Eredmény, Posten-kupa, 2. forduló:
Magyarország - Norvégia 29-35 (17-16)
Trondheim, 1615 néző
gól: Iváncsik G. 7/4, Gál 4, Nagy L. 3, Iváncsik T. 3, Ilyés 3, Császár 3, Eklemovics 2, Laluska 2, Mocsai 1/1, Gulyás 1, illetve Kjelling 7, Tvedten 7/4, Myrhol 7, Löke 5, Skjaervold 3, Skoglund 3, Solberg 1, Björnsen 1, Jensen 1
hetesek: 5/5, illetve 4/4
kiállítások: 14, illetve 4 perc

Az első nap két győztes csapata a házigazda Norvégia, illetve a magyar férfikézilabda-válogatott egymás ellen lépett pályára a Posten-kupa második napján.

A pénteki mezmizéria már a múlté volt, a csapat a legjobb összeállításában kezdhetett, azaz ott volt a kezdőcsapatban Iváncsik Gergő és Tamás, valamint Nagy László is.

A kapuban ugyanúgy Puljezevics kezdett, mint egy napja, két védéssel megadta az alaphangot, ám a norvég védekezéssel nem tudtunk mit kezdeni. 5 perc és 33 másodperc telt el, mire egy labdaszerzésből indított gyors lerohanás végén Gál Gyula megszerezte első gólunkat (1-1), Ilyés révén pedig gyorsan átvettük a vezeztést is.

Jól működött a védekezés, Iváncsik Gergő az 5+1-es formáció első embereként jól zavart, Puljezevics kiválóan védett, kilenc perc elteltével már 5-1 állt a nevünk mellett. A szokásoknek megfelelően sikerült is elherdálni mindezt: a 15. percben 6-6-nál Skaliczki László kért időt.

Ez segített, hiszen Nagy és Iváncsik Gergő révén visszaállt a kétgólos különbség, ezt sikerült is tartani. Sőt, ha hinni lehetett a norvég statisztikáknak, akkor Puljezevics negyven százalék felett védett, a magyarok pedig majdnem nyolcvan százalékos hatékonysággal (!) támadtak.

12-9-es magyar vezetésnél Gunnar Pettersen is magához kérte tanítványait, s 13-14-re felkapaszkodtak a balszélső Tvedten villanásaival, az exveszprémi beállós, Myrhol negyedik találatával pedig 15-15 lett. A félidei 17-16-os előnyt Iváncsik Gergő hetese jelentette.

A második játékrészre Ege helyett a magdeburgi Erevik állt a hazaiak kapujába, de hiába mutatott be több bravúrt, csapatunk jól tartotta magát - sőt, 20-17-nél ismét háromgólosra hízlalta előnyét.

A játékrész közepre a szakvezetés átvariálta a csapatot, a kezdőből csupán Iváncsik Tamás maradt hírmondónak (egészen addig amíg a harmadik vádligörcs után nem váltotta fel Gulyás), érkezett Törő, Császár és Laluska.

A csereberének és néhány kiállításnak köszönhetően feljött az ellenfél, a 49. percben Kjelling révén 1-0 után ismét Norvégiánál volt az előny (26-25). Sőt, Löke ellenállhatatlan volt beállósból, Jensen a durvaság helyett a gólszerzést választotta - 28-25 oda.

Gödörbe került együttesünk, s ezt az Eb-házigazda könyörtelenül kihasználta. Öt perccel a vége előtt Skaliczki László időt kért, de talán ő sem bízott már abban, hogy 32-27-ről, azaz mínusz ötről képes lehet nyerni a válogatott.

A bravúr ezúttal elmaradt, Norvégia 35-29-re győzött, a magyar csapat vasárnap Portugália ellen búcsúzik a tornától.

Skaliczki László szövetségi kapitány: "Aki látta, le tudja vonni a következtetéseket. Nagy nyomás alatt játszottunk. Voltak időszakok, amikor kiválóan kézilabdáztunk, sokáig partiban maradtunk. A portugálok ellen is küzdeni, hajtani kell, sok feladat áll még előttünk."

A torna állása:

1.Norvégia220068-494
2.Izland210159-552
3.Magyarország210157-622
4.Portugália200247-650

A vasárnapi, 3. forduló párosítása (Lillehammer):