Társoldalunk:

Kötelező győzelem vár Iváncsikékra

2008.01.20. 13:12

Bár Fehéroroszország férfikézilabda-csapata kettőből kettő meccset veszített a norvégiai Európa-bajnokságon, még mindig van esélye arra, hogy bejusson a középdöntőbe. Ehhez éppen a magyarokat kellene legyőznie - hogy milyen mértékben, arról a német-spanyol csata hivatott dönteni. Szerencsére mi nem számolgatunk, a Skaliczki-csapat minden áron győzni akar.

Már az Eb-sorsolás pillanatában nyilvánvalóvá vált, Fehéroroszország kötelező a győzelem, hiszen ez jelentheti a továbblépést a középdöntőbe. Az elutazás előtt a szakvezetés azt elemezte, ha becsúszna egy bravúr, akkor simán maradna esély az olimpiai kvalifikáció kiharcolására.

Nos, a bravúr Spanyolország ellen megtörtént, sőt, a hétgólos siker révén viszonylag nyugodt is lehet a csapat a záróösszecsapás előtt.

Matematikailag ugyan még búcsúzhat együttesünk, de a csapaton belül mindenki úgy véli, ez nem történhet meg. "Mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, s mivel a célunk a továbbjutás, győznünk kell" - mondta Skaliczki László, aki kijelentette, olyan játékot vár tanítványaitól, mint amit a spanyolok ellen láthattunk.

A szövetségi kapitány elmondta, a sikerek és a jó játék fő letéteményese eddig is a két kapus, Puljezevics Nenad és Fazekas Nándor volt, az ő remeklésük ezúttal is döntő lehet.

"Már megmutattunk, mire vagyunk képesek, s küzdünk a végsőkig. Ha így játszunk, nyerünk a fehéroroszok ellen - nyilatkozta Gál Gyula.

A fehéroroszok szakvezetője, Szpartak Mironovics is reménykedésének adott hangot. "Fiatal együttesünk van, de mindkét meccsünkön jól játszottunk. Meglátjuk, most mi történik."

Hogy miben bízhatnak a fehéroroszok?

- ha a spanyolok pontot szereznek a németektől, akkor sima, egygólos győzelemmel is továbbjutnak
- ha a németek nyernek, akkor csak akkor eshetünk ki, ha tízzel vagy annál többel kapunk ki a beloruszoktól.

De nyerni fogunk, ezt sugallja a statisztika is: eddig 4 egymás elleni meccsen 4 magyar győzelem született, utoljára 2005. januárjában, Minszkben egy Eb-selejtezőn (33-27).

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK