Vágólapra másolva!
Március 28-30-án három selejtezőcsoportból harcolhatják ki a pekingi olimpiai részvételt a nőikézilabda-csapatok, köztük Magyarország is. Amíg a németországi négyes esetében már a menetrend is ismert, addig Romániában csak most rendeződtek a helyszínproblémák, míg a magyarok továbbra sem tudják, a franciák és az elefántcsontpartiak mellett ki lesz a harmadik ellenfelük.

Hajdu János, a magyar nőikézilabda-válogatott szövetségi kapitánya egyelőre csak egy 28 névből álló listát tett közzé azon játékosokról, akiket megfigyel, s akik közül kiválasztja azt a 22 játékost, akit a február 20-i elnökségi ülésen bő keret címszóval előterjeszt.

Csapatunk folytatni szeretné az 1996 óta tartó szériát, s zsinórban negyedik olimpiáján is ott lenne, ehhez a nimes-i selejtezőtornán az első két hely valamelyikét kellene megszereznie. Az ellenfelek ismeretében azonban nincs előrelépés, Franciaország és Elefántcsontpart mellett csak találgatni lehet, melyik ázsiai gárda kap lehetőséget a megmérettetésre. Tippünk: Kazahsztán.

A román csoport helyzet sem egyszerű. Noha az már eldőlt, hogy Gheorghe Tadici tanítványai Horvátország, Japán és Lengyelország ellen lépnek pályára, a helyszínben azonban sokáig nem sikerült megállapodni.

A román szövetség eredetileg Bukarestet jelölte meg, ám a vilceai klubedzőként is dolgozó Tadici ezt rossz néven vette. A szakember úgy vélte, hogy a "halvérű" közönség mellett nehezebb lenne kiharcolni a továbbjutást - célozva arra, hogy legutóbb a 2006-os Eb-selejtezőt rendezték a Ioan Kunst-Ghermanescu-csarnokban, s Szerbia-Montenegróval szemben el is vérzett az együttes.

Tadici Bukaresttel szemben még beleegyezett volna abba is, hogy Kolozsvár, Nagyvárad, esetleg Marosvásárhely legyen a helyszín, ám a végső szót a Nemzetközi Kézilabda Szövetség mondta ki.

Az IHF ugyanis nem engedélyezte, hogy a román szövetség (FRH) négyezer férőhelyes sportcsarnoknál kisebb létesítményben rendezze meg a selejtezőt, s jelezte, ha Románia nem tud megfelelni az előírásnak, akkor elveszíti a rendezési jogot.

A Krónika információja szerint mivel Romániában csak a bukaresti sportcsarnok alkalmas négyezernél több néző befogadására, lépni kellett. Octavian Belu, az Országos Sportügynökség igazgatója korábban egy bokszgála megrendezésének adott elsőbbséget, így viszont Rudel Obreja, a Román Ökölvívó Szövetség elnöke közölte, az Állami Cirkuszban rendezik meg a bokszmérkőzést.

A legjobb helyzetben Lipcse van, a német szövetség már a hivatalos programot is nyilvánosságra hozta.

A csoport menetrendje:
Március 28., péntek
17.30: Spanyolország - Kuba
19.30: Németország - Svédország

március 29., szombat
13.00: Svédország - Kuba
15.00: Németország - Spanyolország

március 30, vasárnap
13.00: Svédország - Spanyolország
15.00: Kuba - Németország