Vágólapra másolva!
A Kaposvár egy remek meccsen 3:0-ra nyert a kiválóan küzdő, és végig jól játszó Kecskemét ellen a férfi röplabda Magyar Kupa első elődöntőjében. Az izgalmas, színvonalas találkozón mindhárom szett csak a végjátékban dőlt el a somogyiak javára. Az ellenfél a Dunaferr lesz, amely a másik elődöntőben legyőzte a MAFC együttesét.

A kecskeméti játékosok betartották azt, amit edzőjük, Karagics Mátyás mondott a Magyar Kupa négyes döntője előtt. A magyar bajnokság alapszakasz-győztese nem ijedt meg a Közép-európai Ligában edződött somogyiaktól, sőt, végig méltó partnere volt a címvédőnek. Általában a Kométa vezetett egy-két ponttal, de az alföldiek egyszer sem adták fel a küzdelmet, lelkes, odaadó játékukkal mindannyiszor egyenlítettek, így vált rendkívül élvezetessé, izgalmassá, látványossá az összecsapás.

Szó sem volt lefutott meccsről, papírforma Kaposvár-győzelemről, hiszen egyszer Tóth II Gábor, egyszer Somodi István, vagy Bokor Elek villant, és a kaposvári oldalon ifj. Schulcz Istvánnak, Kántor Sándornak, Kovács I Zoltánnak, Csala Bernátnak bizony oda kellett figyelnie, nehogy meglépjen a rivális. Az erős nemzetközi mezőnyben edződött somogyiak persze időben észbe kaptak, így a Kecskemétnek a játszmagyőzelem sem jött össze, de a lelátón helyet foglaló szakemberek elismerését maradéktalanul elnyerte Karagics Mátyás tehetséges, lelkes, ügyes csapata.

A mérkőzést a helyszínen tekintette meg Nyári Sándor, a magyar férfiválogatott korábbi szövetségi kapitánya, a Szeged egykori vezetőedzője. "Kellemes meglepetés volt számomra, hogy a Kecskemét végig méltó partnere volt a kiválóan játszó Kaposvárnak - értékelte a látottakat a 61. születésnapját éppen ma, március 6-án ünneplő tréner. - Ha ötös skálán kellene osztályozni a találkozó színvonalát, mindenképpen négyes adnék neki. A kaposváriak közül ifjabb Laszczik Iván, Kántor Sándor és Kovács Zoltán játéka nagyon tetszett, a kecskemétiek közül szerintem az ütő Tóth Gábor, valamint a liberó, Szabó Tamás produkált átlagon felülit."

Forrás: [origo]

A magyar röplabdasport élő legendája, Buzek László is megtisztelte jelenlétével a Magyar Kupát. "Papírforma-győzelmet aratott a félgőzzel játszó Kaposvár - mondta a Csepel egykori klasszisa. - A Kecskemét réséről nem volt elég ez a teljesítmény, a somogyiak a jelenlegi magyar mezőnyben verhetetlenek, legyőzésükhöz több kell!"

Zarka Péter: "Ezúttal csupán hatvan-hetven százalékot nyújtottunk valós tudásunkból. Örülök, hogy így is győztünk."

Karagics Mátyás: "Az egész meccsen a Kaposvár után araszoltunk, e felőrölt bennünket, rutinos ellenfelünk a szettek végjátékában rendre fölénk kerekedett."

Eredmény, magyar Kupa, négyes döntő, elődöntő:
Kométa-Kaposvár - Phoenix Mecano-Kecskeméti RC 3:0 (22, 22, 23)
Dunaújváros, 100 néző
v.: Mezőffy, Vári
Kaposvár: ifj. Laszczik 2, Kovács I Z. 12, Kántor 15, Csala 11, ifj. Schulcz 18, Nagy J. 8. Csere: Molnár D. (liberó), Kaszap. Edző: Zarka Péter
Kecskemét: Tóth I G. 2, Somodi 8, Tóth II G. 9, Mutapcija 7, Bokor E. 9, Hoffart 5. Csere: Szabó T. (liberó), Németh F., Csoma. Edző: Karagics Mátyás