Vágólapra másolva!
A Montreal Canadiens 4-0-ra nyert a New Jersey Devils ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján, ezzel ismét az élen áll a Keleti főcsoportban. A kanadai alakulat éppen aktuális ellenfelét váltotta az első helyen.

A Canadiens egyik nyerő embere a fiatal kapus, Carey Price volt, aki a vendégek mind a 38 lövését hatástalanította. A 20 éves tehetség pályafutása második hibátlan teljesítményét nyújtotta az NHL-ben, illetve öt győzelem és két vereség a mérlege azóta, hogy Cristobal Huet távozásával első számú kapussá vált a csapatban.

A ligaelső Detroit sorozatban negyedik mérkőzését nyert meg. A Red Wings ezúttal a Chicago Blackhawksot győzte le 3-1-re, így az egész mezőny második legjobb mutatójával rendelkező csapatával, a San Jose Sharksszal szemben is nyolc pontra növelte előnyét.

A Toronto Maple Leafs már 3-0-ás hátrányban volt a Philadelphia Flyers elleni összecsapás utolsó harmadában, mégis győzött. A kanadai csapat hőse Pavel Kubina volt, aki a rendes játékidőben együttese második találatát szerezte, majd a hosszabbítás vége előtt 56 mp-cel a győztes gólt is beütötte.

Ottawában a helyi Senators Dany Heatley parádés játékának köszönhetően győzte le a Boston Bruinst. A kiváló csatár hármat szerzett a Senators négy góljából, míg a negyedik találatnál az előkészítésből vette ki a részét.

Eredmények:
Atlanta Thrashers - Colorado Avalanche 2-5
Toronto Maple Leafs - Philadelphia Flyers 4-3 - hosszabbítás után
Montreal Canadiens - New Jersey Devils 4-0
Ottawa Senators - Boston Bruins 4-1
Tampa Bay Lightning - New York Islanders 8-4
Detroit Red Wings - Chicago Blackhawks 3-1
Nashville Predators - San Jose Sharks 1-2
Edmonton Oilers - St. Louis Blues 4-3 - hosszabbítás után
Phoenix Coyotes - Anaheim Ducks 3-2 - szétlövés után