Vágólapra másolva!
Szombaton rajtol az ING férfivízilabda ob I rájátszásos sorozata, benne Honvéd-Vasas és Eger-Szeged párharcokkal.

A playoffban - amelyben nem csupán az alapszakasz első négy helyezettje érintett, hanem a többiek is helyosztót játszanak az 5-8., illetve a 9-12. pozíciókért - a győzelem 2 pontot ér, s 8 pontot kell gyűjteni a továbblépéshez. Ebből a szempontból teljesen azonos helyzetből, vagyis egyformán 2-2 ponttal a birtokukban vágnak neki a "négyek", hiszen az alapetapban ki-ki nyerte a hazai bajnokiját riválisával szemben. Viszont a bajnoki táblázaton előrébb végzettek annyi előnyt mégis élveznek, hogy a rájátszásos párviadalt hazai vizeken, otthonukban kezdhetik el. A párharcok győztesei a bajnoki címért, a vesztesek a bronzéremért szállnak majd medencébe a folytatásban.

A korábbi évekhez képest fontos változás, hogy a finálék hagyományos két szereplője, a Honvéd és a Vasas ezúttal már az elődöntős csatában összekerült, minek utána a kispestiek nyerték az alapszakaszt, a címvédő angyalföldiek ugyanakkor csak negyedikként zártak, tehát egyikük bizonyosan nem lesz most bajnok. Párharcuk kétesélyes, és hasonlóképpen nyíltnak mondható a vidéki pólófellegvár Eger és Szeged ütközetszériájának végkimenetele.

Az első négy biztos nemzetközi kupaszereplő, ám az 5-8. helyezettek playoffos csatározásának is van külön súlya: a legjobb közülük még indulhat majd a második számú európai sorozatban, a LEN-kupában.

A 9-12. helyen végzettek végső soron azt döntik el egymás között, hogy melyikük búcsúzik az élvonaltól. A jelenlegi duók viadalának vesztesei ugyanis a rájátszás második szakaszában már csak a 11. pozícióért játszhatnak, tehát majdani küzdelmüknek az ob I-ben maradás tétje ad plusz jelentőséget.

A playoffban minden mérkőzést döntésre kell vinni, azaz döntetlen nem lehet. Ha a négy negyed után "ikszre" állnak a felek, kétszer 3 perces hosszabbítás következik, majd ha még mindig nincs győztes, büntetődobások határoznak a nyertes kilétéről.