Vágólapra másolva!
Szegeden is nyerni tudott, így a rájátszásos párharcban a szükséges két győzelmet begyűjtve a Honvéd végzett a harmadik helyen a férfivízilabda-bajnokságban.

A múlt szombati nyitányon három góllal diadalmaskodó Honvédnak csütörtök este, az újszegedi sportuszodában, a bronzcsata második összecsapásán szeretett volna visszavágni a csongrádi alakulat, ám igyekezetét nem koronázta siker. Az elején még tartotta a lépést a vendégekkel, utána viszont egyre több hibát követett el, a Honvéd elhúzott, végül pedig a vártnál is biztosabban nyert.

A csapatokban egyformán olimpiai bajnokok vitték a prímet: a Tisza-partiaknál a három gólig jutott Varga Tamás, a fővárosiaknál pedig a négyszer is eredményes Molnár Tamás. Harmadik helyezettként a Honvéd indulhat az Euroligában, a negyedikként zárt Szeged pedig a második számú kontinentális sorozatban, a LEN-kupában szerepelhet.

A hetedik a Pécs lett, miután a helyosztó mérkőzés második felvonásán is legyőzte a Szentest.

Rájátszás, a 3. helyért, 2. mérkőzés:
Szeged-Beton VE - Domino-Honvéd 6-12 (2-3, 1-3, 3-3, 0-3)
a párharcot 2-0-ra nyerte a Honvéd

a 7. helyért, 2. mérkőzés:
Pendola-Szentes-Elektroglob - PVSK-Fűszért 9-13 (1-3, 2-3, 3-5, 3-2)
a párharcot 2-0-ra nyerte a Pécs