Vágólapra másolva!
A Pécs hazai pályán könnyedén legyőzte a címvédő Sopront az UNIQA női kosárlabda-bajnokság döntőjében, ezzel 2-1-re szépített a három sikerig tartó párharcban.

döntő, 3. mérkőzés:
MiZo Pécs 2010 - MKB-Euroleasing Sopron 69-42 (21-10, 21-18, 15-5, 12-9)
legjobb dobók:
Fegyverneky 19, Coelho 14, Podrug 14, illetve Gorbunova 8
az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 2-1 a Sopron javára.

Az előző két felvonásban - így a mecsekaljai nyitányon is - győztes Sopron pénteken kalandos körülmények között érkezett Pécsre: előbb egy nekivágódó madár rongálta meg a csapatbusz szélvédőjét, majd a jármű végleg lerobbant egy szántóföld mellett, és Székely Norbert együttese helyközi járattal folytatta útját.

A kupagyőztes zöld-sárgák - talán emiatt - mindössze három és fél perc elteltével találtak először a gyűrűbe, amikor a brazil Coelho vezette hazaiak már 8-0-ra elhúztak. Ez a kezdés rányomta bélyegét az első negyedre, amelyben a rengeteg helyzetet kihagyó vendégek csak futottak az eredmény után.

A folytatás mégis izgalmas lett, mivel főként Milovanovicnak köszönhetően a címvédő egy 8-0-s rohammal jelentősen lefaragta hátrányát. Újabb baranyai percek következtek, a hírek szerint nyáron a Brnóba távozó Fegyverneky tripláival ismét tíz pont fölé nőtt a különbség, miközben a túloldalon Gorbunova - az első két meccs legjobbja - csupán négy pontnál tartott. A félidőben 42-28 volt az állás.

Nagyszünet után maradt az egyoldalú küzdelem, a megroggyant soproniak - akiknél ekkor még senki sem jutott hét pont fölé - nem tudtak ritmust váltani. A 27. percben kialakult a "közte húsz", a remek formában lévő Fegyverneky pedig a meccs hősévé lépett elő.

A mindössze öt pontot hozó harmadik játékrész megpecsételte a vendégek sorsát, így a zárószakaszban már csak a pécsi diadal mértéke volt kérdéses. A hajrában már a fiatalok játszottak a házigazdáknál, akik az előzményekhez képest meglepően simán hozták a találkozót. A Székely-gárda a második félidőben csupán 14 pontra volt képes.

A finálé negyedik összecsapását szerdán Sopronban rendezik.

További eredmények:
női NB I, az 5. helyért, 2. mérkőzés:
Szolnoki NKK - Zala Volán-ZTE 60-50 (12-14, 9-12, 16-14, 23-10)
A párharcot 2-0-ra nyerte a Szolnok.

férfi NB I, a 9-14. helyért:
Zalakerámia-ZTE KK - MAFC 101-91 (23-19, 24-26, 21-24, 33-22)
Kaposvári KK - Univer KSE 68-70 (20-25, 20-16, 16-18, 12-11)
Soproni sÖrdögök - BODROGI BAU-Vásárhelyi Kosársuli 104-72 (23-16, 25-17, 32-20, 24-19)