Vágólapra másolva!
Az Alba Volán SC jégkorong-szakosztályának vezetősége gőzerővel dolgozik a következő szezon játékoskeretének kialakításán. A klub honlapja szerint számos hokis távozik a csapattól, többek között a csapatkapitány, Kangyal Balázs is, akinek mezét visszavonultatja a klub. id. Ocskay Gábor szakosztály-igazgató szerint a következő idényben sem lesz sok légiós a csapatban.

Az Alba Volán légiósai közül Chris Allen, Sam Ftorek és Toni Sihvonen is távozik. Allen a német Bundeliga 2-ben, míg Sihvonen a finn Sport Vaasa csapatánál folytatja. Guntis Galvinst megtartaná a klub, ám az A csoportos világbajnokságon is remekül teljesítő lett védő várhatóan külföldről is kap versenyképes ajánlatot.

A közönség nem láthatja többet Volán-mezben Kangyal Balázs csapatkapitányt, aki hosszas gondolkodás után igent mondott a Budapest Stars hívó szavára, és amellett, hogy játékosként erősíti majd fiatal csapatukat, szakosztály-igazgatóként a klub felépítése is a feladata lesz.

A Volán az őszi szezon elején méltóképpen szeretne elbúcsúzni a bekktől, a tervek szerint az ő mezszámában senki nem játszhat már a Volánban.

Elszerződik Budai Krisztián is. A kapus remek ajánlatot kapott a szlovák extraligás Késmárk csapatától, és úgy döntött, belevág a légióséletbe. Gröschl Tamás is új munkaadó után néz, elsősorban külföldön szeretné ő is folytatni a pályafutását. Csapatot vált továbbá a saját nevelésű utánpótlás-válogatott hátvéd, Borostyán Gergely is.

Id. Ocskay Gábor, az Alba Volán szakosztályigazgatója az Erste Bank Ligával (EBEL) kapcsolatos változásokról beszélt.

- A magyar bajnokság előreláthatólag nagymértékben át fog alakulni. Lehet hasonló mérvű változásokra számítani az osztrák ligában is?
- A hazaihoz hasonló átalakulások nem lesznek az osztrák Erste Bank Ligában, de néhány pontban ott is módosul majd a versenykiírás. Ausztriában május végén, június elején lesz egy ligaülés, ahol megszületnek a végleges döntések. Jelen állás szerint ugyanaz a tíz csapat fog nekivágni a küzdelmeknek, mint tavaly. A lebonyolítási rend annyiban változik, hogy az eddigi négy kör helyett hatszor találkoznak egymással a csapatok, tehát 36 helyett immár 54 mérkőzésesre bővül az alapszakasz. A két sereghajtó gárda befejezi a bajnokságot, a rájátszásba pedig az első nyolc helyezett jut be. A négy győzelemig tartó párharcok első körében az első a nyolcadikkal, a második a hetedikkel - és így tovább - játszik.

- Lesznek módosítások a légiósokkal kapcsolatban is?
- Lényegi változásokra vagy korlátozásokra nem kell e téren számítani, de a tavalyi szabállyal szemben idén 65-ről 60-ra csökkentik az egy mérkőzésre nevezhető 22 játékos maximális pontértékét. Ennek az a célja, hogy a külföldiekkel szemben minél több osztrák fiatal kapjon szerepet az EBEL-ben.

- Mikor kezdődik majd a pontvadászat?
- Az alapszakasz szeptember közepén indul és február 15-ig tart, a playoff pedig két napra rá, február 17-én veszi kezdetét.

- Milyen tervekkel vágnak neki az új szezonnak?
- Konkrétumokról még nagyon korai beszélni, mondhatni, az út elején járunk, de terveink szerint idén sem lesz sok légiós a csapatunkban. Változások természetesen lesznek a keretben, s jelenleg is zajlanak a tárgyalások, de annyit már lehet tudni, hogy jövőre nem lesz az első csapat tagja Borostyán Gergely, Gröschl Tamás és Rajz Attila sem - rá a második alakulatban számítunk, méghozzá csapatkapitányként. Úgy gondolom, az új idényben is az lesz a legfontosabb feladatunk, hogy biztosítani tudjuk a zavartalan munkát és a tehetségek fejlődését. Épp ezért a felnőttek között több fiatalnak is szeretnénk lehetőséget adni, például: Kógernek, Hegyinek, Hajósnak vagy Kiss Dávidnak. Ami a dolog szakmai részét illeti: az első csapatnál Ted Sator marad az edző, a farmcsapatot és ezzel együtt az utánpótlás-nevelés irányítását pedig egy szintén külföldi szakemberre szeretnénk bízni.