Vágólapra másolva!
Egyelőre az 1-6. hely valamelyikét tűzte ki célul a Budapest Bank-FTC nőikézilabda-csapata számára Maglódi Lajos ügyvezető, aki az [origo] kamerája előtt elmondta, amennyiben még sikerülne igazolni egy jobbátlövőt és egy védekező játékost, nagyobb esélyekkel vághatna neki az új idénynek az együttes.

"Volt egy pénztelenségi időszak, amikor az érdeklődők, mint a sáskák megszállták a csapatot, olyan ajánlatokkal, amelyekkel nem tudtunk, nem akartunk versenyezni. Most már csak olyat szabad bevállalni, ami mögött anyagi fedezet van" - mondta Maglódi Lajos.

"Egyértelmű, kell az erősítés, így aztán már szóban megállapodtunk a Dunaferr balkezes szélsőjével, Berta Melindával" - tette hozzá az ügyvezető.

Maglódi elmondta, a másik szélen Juhász Gabriellának élő szerződése van 2009 nyaráig, s bár akad bizonyos fizetéselmaradás, ezt teljesíteni tudja a klub. Akkor pedig nem lesz semmi a Rulmentul Brasov ajánlatából, Juhásznak ki kell töltenie szerződését.


A csapattól eddig Lucia Uhrakova, Soós Viktória, Pastrovics Melinda (mind DVSC), Kovacsicz Mónika (Viborg), és Kocsis Ágnes (Békéscsaba) távozott, a hírek szerint távozni készül Juhász Gabriella (Rulmentul Brasov), Haris Katalin (SKP Bratislava) és Ilyés Annamária is. Érkezési oldalon eddig csak a kapus Szvetlana Gridnyeva (Goldberger) mutatható fel.

"Szeretnénk még mindig az 1-6 hely között lihegni, sok bánatot és bosszúságot okozni ellenfeleinknek" - mondta Maglódi, aki szerint ha sikerülne igazolni egy jobbátlövőt és egy védekező játékost, nagyobb esélyekkel vághatna neki az új idénynek az együttes.