Vágólapra másolva!
Azok után, hogy Szűcs Gabriella, majd Borbás Rita személyében magyar kézilabdázót igazolt az Oltchim Vilcea női együttese, a klubvezetés váratlanul menesztette Gheorghe Tadici vezetőedzőt. Az elsődleges hírek arról szóltak, hogy Tone Tiselj lesz az utód, aki azonban visszamondta a felkérést. Román lapértesülések szerint felmerült Róth Kálmán neve is.

A szakember, aki jelenleg az Audi ETO utánpótlás szakág-vezetője, a világbajnokságra készülő junior női válogatottal Győrben edzőtáborozik és egy edzés előtt válaszolt a gyorietokc.hu kérdéseire.

- Sokat lehet mostanában hallani arról, hogy megkereste a román bajnok Oltchim Valcea.
- Ez érdekes dolog, nem tagadom, valóban megkerestek, de konkrétumokról nem volt szó, csupán tapogatóztak. Felhívott a román ProSporttól egy újságíró angolul. Az én angolom és az övé sem túl jó, valószínűleg ebből adódhattak a félreértések, ugyanis már úgy tálalta az olvasóinak, hogy én vagyok a Vilcea edzője. Sőt, azóta már olyan információkat is kaptam, hogy a román sajtóban már a fizetésem is megjelent. A klubtól hivatalosan nem keresett meg tehát senki, csak érdeklődések voltak a korábbi román játékosaimon és az odaigazoló magyar játékosokon keresztül. De jelen pillanatban csak a junior válogatott foglalkoztat, illetve az a munka, amit itt az ETO-ban elkezdtem.

- A kihívás azért érdekelné? Az Oltchim ma az egyik topcsapat Európában.
- Azt hiszem, nincs ma olyan ambiciózus edző, akit ne érdekelne egy ilyen feladat, hiszen a Vilcea egy olyan játékoskerettel bíró klub, amellyel lehet alkotni. Függetlenül attól, ki lesz a csapat edzője, számomra rendkívül pozitív, hogy felmerült a nevem, hiszen ez azt jelenti, a munkát nagyra értékelik, és úgy gondolják, sikeres lennék a Vilceaval is. Hozzá kell tennem, hogy ez nagyban köszönhető annak, hogy azok a román játékosok, akikkel együtt dolgoztam, csak jót mondtak rólam. Az az igazság, hogy olyan munkát tudtam velük végezni, ami nekik is és nekem is előrelépést hozott.

- Milyen feltételekkel vállalná a munkát?
- A válogatottat mindenképpen végigcsinálom, mert nem lenne korrekt kilépni ebből a munkából, amit elkezdtünk. Ha ezt elfogadják a román vezetők, akkor lehet róla szó. Az ETO-t sajnálnám, mert elkezdtünk egy olyan munkát, aminek hosszú távon lesz eredménye. Nem vagyok egy álmodozó típus. A nevem már több helyen felmerült - például Debrecenben, vagy a Ljubljanánál - és ez jó dolog, mert ez mutatja, hogy nem felejtettek el, a szakma értékeli az eredményeimet, munkámat. Tudom, hogy hol a helyem. Tudom, hogy ez az egész nem az álmodozásról szól, hanem a munkáról.