Vágólapra másolva!
Az eső és a vihar csak ijesztgetett a Nestea strandröplabda országos bajnokságon, így az első napi programot végül zavartalanul le lehetett bonyolítani Balatonbogláron. A legjobb négy közé az esélyesek kerültek be, bár a férfiaknál a címvédő Koch Róbert, Nagy Péter duó a vigaszágon volt kénytelen beverekedni magát az elődöntőbe.

Brazíliában alkalmanként tízezrek tombolnak a strandröplabda meccseken, amitől egyelőre mi még távol vagyunk, de a röplabda e műfaja nálunk is egyre inkább tért hódít. Az idei magyar bajnokságra a férfiaknál hetvenhárom, a nőknél ötvenegy páros nevezett, de a hét végi döntőben, a balatonboglári Platán strandon az addig gyűjtött ranglistás pontok alapján már csak a legjobb tizenhat-tizenhat duó léphetett fel.

A mérkőzések pénteken már reggel 9 órakor megkezdődtek, így aki nem érkezett meg előző nap, annak korán kellett kelnie; Tobak Eszterenek Sümegen például hajnali ötkor, hogy a szántódi kikötőben a kompról lehalássza társát, a Veszprémből érkező Borsos Annát. A VESC újonc párosára persze az már nem áll, hogy ki korán kel, az aranyat lel, mert rögtön az első körben összeakadt a rutinos Héjjas Valéria, Pethő Anita duóval, majd a szimpatikus kettős nagy küzdelemben a vigaszágon is elvérzett.

Héjjasék ugyanakkor az egyenes ágon be is masíroztak a legjobb négy közé, mint ahogy a címvédő Dambendzet Nathalie, Józsa Zsuzsanna kettős is, amely a közvetlen riválisai közül a Gudmann Csilla, Mátrai Beáta és a Mester Orsolya, Nagy Krisztina egységeket is legyűrte. (Amelyek azonban a vigaszágon mégis bejutottak az elődöntőbe.)

"A két mérkőzés hasonlóan alakult, az első szettet kicsit nehezen nyertük meg, a másodikat már könnyebben. De minden meccset úgy fogunk fel, mintha az lenne a döntő" - jelentette ki Dambendzet, egyetértett vele Józsa is, aki kiemelte, hogy nagyon elégedett a rendezéssel.

A Bernáth Bea vezette szervezőbizottság, valamint László Éva versenyigazgató tagadhatatlanul jó munkát végzett, s végül az időjárással is szerencséjük volt. Bár a meteorológusok hatalmas viharral és záporral riogattak, ebből Balatonboglárra pénteken este csupán egy kis szitáló eső jutott, és ez egyfajta frissítőként is felfogható volt. "Csak akkor szakítjuk félbe az ob-t, ha villámlik, egyébként tartjuk magunkat a programhoz" - szögezte le László Éva, aki abba nem akart belegondolni, hogy egy nagyobb szélvihar könnyedén elfújhatná a bajnokságot.

A versenyzőkön még a sötétedés sem fogott ki, nem sokkal este 8 óra után a férfiaknál is kialakult az elődöntő mezőnye. Az egyenes ágról a Bagics Balázs, Tóth Gábor és a Koch Norman, Szauter Péter, a vigaszágról a Koch Róbert, Nagy Péter és a Dávid Zoltán, Mózer Zoltán párosok kerültek a legjobb négybe. Bagicsék a második meccsükön a nap rangadóján 2:1-re legyőzték a címvédő Koch, Nagy P., egységet, de szombaton az elődöntőben újra egymásnak feszül a két páros.

Az elődöntők párosítása, férfiak: Koch N., Szauter-Dávid, Mózer, Bagics, Tóth G.-Koch R., Nagy P. Nők: Héjjas, Pethő-Mester, Nagy K., Dambendzet, Józsa-Gudmann, Mátrai.

A Nestea strandröplabda országos bajnokság szombaton 9 órakor folytatódik a balatonboglári Platán strandon.