Vágólapra másolva!
A magyar nőikosárlabda-válogatott Sopronban 76-58-ra legyőzte a horvát együttest az Európa-bajnoki selejtezők C csoportjának 4. fordulójában. Rátgéber László tanítványai így két-két győzelemmel és vereséggel állnak.

Eredmény, Európa-bajnoki selejtező, 4. forduló, C csoport:
Magyarország - Horvátország 76-58 (19-15, 22-8, 22-19, 13-16)
magyar pontszerzők:
Vajda 17, Bujdosó 14, Fegyverneky 11, Englert 10, Krivacsevics 7, Ujhelyi, Honti 6-6, Horti 3, Somogyi 2

Nehézkesen indult a találkozó a magyar válogatott számára, a horvátok főként a palánk alatt lepték meg a "Rátgéber-lányokat", ám az első negyed végére így is négypontos hazai előny alakult ki. A folytatásban feljavult a magyar csapat védekezése, a horvátok a második negyedben mindössze nyolc pontig jutottak.

A nagyszünet után sem változott a játék képe, folyamatosan nőtt a magyar együttes előnye. A záró játékrész már csak formalitás volt, így végül 18 pontos különbséggel fejeződött be az összecsapás.

"Nagyon büszke vagyok a csapatra, látszik, hogy fizikailag milyen jól bírjuk a gyűrődést. Meccsről meccsre jobban játszunk, Fegyverneky Zsófia egyszerűen fantasztikus volt, Englert Orsolya pedig csattanós választ adott a kétkedőknek, hogy miért is válogatott. Az első félidőben jól játszottunk, a másodikban meg okosan. Köszönöm mindenkinek, ez egy nagy győzelem" - mondta a mérkőzés után Rátgéber László szövetségi kapitány.

A magyarok szombaton a szlovákokkal találkoznak Szombathelyen.